Nem, még nem a játék megfejtését hoztam! :) Arra még várni kell vasárnap délig. De, hogy addig se maradjunk recept nélkül megmutatom a káposztás pogácsáimat. Az az igazság, hogy nagyon régen kinéztem magamnak Mohánál, mert egyszerűen imádom, neki álltam többször is, de a lepárolt káposztánál elakadtam. No nem az elkészítésénél, hanem annál, amikor az ember orrát megcsapja az a gyerekkori ízeket felelevenítő illatfelhő, amikor a látványtól beugranak az emlékképek a nagymama káposztás tésztája után. :) Mit tehettem volna? Pogácsa helyett zwekkedli készült, amit a végén jó sok porcukorral megszórva jóízűen elfogyasztottunk :) Most viszont rengeteg káposztát pirítottam, amiből készült tészta is, pogácsa is, sőt még fagyasztottam is le belőle.
Hozzávalók:
32,5 dkg kenyérliszt
15 dkg főtt, áttört krumpli
1/2 dl tej
1/2 dl olaj
10 dkg tejföl
1,5 dkg friss élesztő
1 teáskanál só
A pirított káposztához:
1 kis fej káposzta
1 evőkanál cukor
4 evőkanál olaj
só
bors
A tetejére:
1 tojás
1 evőkanál víz
A káposztát megmossuk, kivágjuk a torzsáját és ledaráljuk (a robotgép diódaráló részével szoktam, pillanatok alatt kész van 1 fej káposzta), vagy lereszeljük egy kis lyukú reszelőn. Elkeverjük 1 teáskanál sóval és állni hagyjuk 15 percet. Felforrósítjuk az olajat, rádobjuk a káposztát és fedő alatt, időnként átforgatva, megpároljuk. Amikor puha, rászórjuk a cukrot, borsozzuk és kevergetve kissé megpirítjuk. Teljesen kihűtjük. 12,5 dkg-ot kiveszünk belőle. ennyi kell a pogácsához, A többit kisebb adagokban lefagyaszthatjuk, vagy elhasználhatjuk például káposztás tészta készítéséhez, hiszen azzal nincs is már több dolgunk, mint kifőzni hozzá a tésztát.
A főtt krumplit krumplinyomó segítségével áttörjük, a tejjel, az olajjal és a tejföllel simára keverjük. A dagasztógép táljába tesszük, belemorzsoljuk az élesztőt, beleszórjuk a sót és a lisztet is. Lágy tésztát dagasztunk, a káposztát a végén adjuk hozzá. 40 percet kelesztjük, majd enyhén lisztezett deszkán jól átgyúrjuk.
Ezután 2 cm vastagra nyújtjuk és kiszúrjuk a pogácsákat. A leeső darabokat összegyúrjuk, nyújtjuk és újra kiszúrjuk. Sütőpapíros tepsire tesszük, egymástól távolabb, mert még nőni fognak. Hagyjuk kelni 15-20 percet. Ezalatt előmelegítjük a sütőt 200 fokra.
A pogácsák tetejét lekenjük a vízzel elkevert tojással és 20-25 perc alatt készre sütjük.