A következő címkéjű bejegyzések mutatása: húsmentes. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: húsmentes. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. május 20., péntek

Közel keleti falafel





Péntek van, úgyhogy mára egy húsmentes ételt hoztam. 
A csicseriborsó meg én nem mondhatnám, hogy túlzottan szoros barátságban lettünk volna. Úgy is fogalmazhatnék, hogy mint két idegen... Mígnem egy napon, éppen péntekre esett :), a bevásárló túrám alkalmával valahogy ott árválkodott a bolt polcán két üveg belőle. Aztán valahogy belekerült a kosaramba, hogy majd úgyis jó lesz valamire. :)
Ma meg már azon gondolkozom el, hogy tulajdonképpen miért is idegenkedtem annyira tőle? Igazán finom dolgokat lehet készíteni belőle. Például ezt a falafelt.




Hozzávalók:

6 dkg bulgur
2X40 dkg csicseriborsó konzerv
1 db tojás
2 teáskanál római kömény
0,5 teáskanál őrölt kömény
1 evőkanál tahini
1 teáskanál kurkuma
0,5 teáskanál só
1 kis csokor koriander levél (vagy zöld petrezselyem)
6 dkg finomliszt
kevés chili paprika pehely

A sütéshez:
1 liter olaj

A mártogatóshoz:
10 dkg görög joghurt
2 gerezd fokhagyma
törött bors


A bulgurt 6 evőkanál forró vízben 40 percig áztatjuk, ezalatt a búzaszemek a teljes vízmennyiséget magukba szívják és megpuhulnak. A koriandert (vagy zöld petrezselymet) apróra vágjuk. A csicseriborsó levét leszűrjük. A falafel valamennyi összetevőjét összekeverjük és egy turmixgép segítségével pépesítjük. Egy kicsit lágy, enyhén ragacsos masszát kapunk. 30 darab golyót formázunk belőle úgy hogy a gömbökhöz egy-egy evőkanálnyit használunk a pépből. Lisztbe forgatjuk, végül bő, forró olajban 3-4 perc alatt megsütjük. Lecsepegtetjük, majd konyhai papírkendőre szedegetjük. Hidegen és melegen is nagyon finom. Hozzáillő mártogatós a sóval, törött borssal és zúzott fokhagymával összekevert görög joghurt. Bármilyen körettel tálalható. A recept megjelent a Kifőztük 2011. áprilisi számában.