A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyerek program. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyerek program. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. május 29., kedd

Mini hamburger zsömle + ami belőle készíthető




A TOP 3 zsömléink egyike. Az utóbbi időkben inkább ilyen mini méretűre készítem, mert a gyerekeknek bőven elég ez a mini változat is tízóraira a suliba.



Hozzávalók :


40 dkg kenyér liszt
10 dkg sima liszt
0,5 dl tej
2,5 dkg élesztő
2,5 dl meleg víz 
5 dkg cukor
1,5 teáskanál só
1 tojás
5 dkg vaj


A lekenéshez :

1 tojás
1 evőkanál víz
1 evőkanál szezámmag

A liszteket összekeverjük, közepébe kis fészket alakítunk ki. Beletesszük a cukrot, rámorzsoljuk az élesztőt és ráöntjük a meglangyosított teje . 15 perc alatt hagyjuk felfutni az élesztőt. Hozzáadjuk a vizet, a felolvasztott vajat, a tojást és a sót. Jól kidagasztjuk a tésztát. 1 órán át meleg helyen kelesztjük. Lisztezett munkafelületen átgyúrjuk. 16 részre osztjuk, zsömlévé formázzuk és sütőpapíros tepsire rakosgatjuk, nem túl szorosan mert megnőnek, Újabb egy órát kelesztjük. Lekenjük a vízzel elkevert tojással. Megszórjuk szezámmaggal. Végül 200 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt megsütjük.


 


A zsömlékből gyerekzsúrokon, grillpartikon , kerti összejöveteleken ilyen mini hamburgereket is készíthetünk.


Hozzávalók:



A húspogácsához:

50 dkg darált sertéscomb
2 teáskanál sertés fűszersó
1 evőkanál apróra vágott zöldpetrezselyem
2-3 evőkanál olaj


továbbá:

16 mini hamburgerzsemle
jégsaláta 
uborka
majonéz 
ketchup


A darált húst összekeverjük a sertés fűszersóval és az apróra vágott zöldpetrezselyemmel, ha szükséges sózzuk is. 16 pogácsát készítünk, amit a felforrósított olajban jól átsütünk. A zsemléket ketté vágjuk, vágott felüket szárazon megpirítjuk. Az alsó felére ízlés szerinti sorrendben rárakjuk a zöldségeket és a húspogácsákat. 1:1 arányú majonéz és ketchup keverékkel meglocsoljuk és a kalapokat ráhelyezve tálaljuk.

A receptek megjelentek a Kifőztük 2012. májusi számában is.

2012. május 10., csütörtök

Buliburger




Egy ezer éves nagyon fárasztó vicc jut mindig az eszembe erről a süteményről, mert tulajdonképpen ez is egy begyó, mert ha van ki akkor kell lennie be-nek is. Egy régi közismert süteményünket, tortánkat forgattam ki ebben a receptben, egyetlen dolgot, a rumot kihagyva, mert hát ugye ez gyerekeknek készült. Rájöttetek, hogy minek a receptje lehetett ez eredetileg?


Hozzávalók 6 db-hoz:


A piskótához:

4 tojás
8 dkg cukor
8 dkg liszt
1 teáskanál sütőpor
1 teáskanál szezámmag


A sajthoz:

20 dkg marcipán


A pogácsákhoz:

5 dkg cukor
1/2 dl víz
1 evőkanál kakaó


A szószokhoz:

1/2 tojásfehérje
12 dkg porcukor
1 kávéskanál citromlé
piros, sárga, zöld ételfesték


Továbbá:

20 dkg baracklekvár


A hasábburgonyához:

15 dkg liszt
10 dkg vaj
1 tojássárgája
5 dkg vaníliás porcukor
1 citrom reszelt héja

A hasábburgonya tésztájával kezdjük, amihez a lisztet és a vajat kézzel, gyors mozdulatokkal összemorzsoljuk. Hozzáadjuk a cukrot, a tojássárgáját, a citromhéjat és a sót. Egynemű tésztává gyúrjuk. Cipó formára gömbölyítjük, fóliába csomagoljuk és minimum 30 percre hűtőszekrénybe tesszük. A hamburgerzsömlékhez a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéből a sóval és a cukorral kemény habot verünk. Egyesével hozzáadjuk a tojássárgákat a verést továbbra is folytatva, majd óvatosan beleforgatjuk a sütőporral elkevert lisztet. Papírkosárkával bélelt 12 db-os muffin formába töltjük. Tetejét megszórjuk a szezámmaggal. 160 fokos sütőben 25-30 perc alatt megsütjük. (Tűpróba.) Közben ne nyitogassuk a sütőt, nehogy a piskóta összeessen. Amíg a piskóta hűl elővesszük a linzertésztát, fél centi vékonyra nyújtjuk, majd hasábburgonya méretűre vagdossuk. Sütőpapíros lemezre rakosgatjuk és 150 fokos sütőben 12-15 perc alatt megsütjük. Az időközben kihűlt piskóták kalapjait levágjuk, ezekből lesznek a zsömlék. A többi részét, a papír eltávolítása után, tálba morzsoljuk. A pogácsa hozzávalóit összeforraljuk és leöntjük vele a morzsát. Jól összedolgozzuk, 6 részre osztjuk és kialakítjuk belőle a pogácsákat. Ha rusztikusabbra szeretnénk, akkor csak összelapítjuk a kezünkkel, ha szabályosabbra akkor a kilapított masszából pohár segítségével köröket szaggatunk ki. A sajthoz a marcipánt és az ételfestéket összegyúrjuk, 24 x 24 centis négyzetté nyújtjuk, széleit egyenesre igazítjuk, majd 6 részre vágjuk. A szószokhoz a tojásfehérjét összekeverjük a citromlével és a cukorral. 3 részre osztjuk és külön-külön megszínezzük a festékekkel. Kis zacskókba töltjük, amiknek a végén kis lyukakat vágunk. A hamburgerzsömlék vágott felét megkenjük a baracklekvárral. Felére rátesszük a sajtot, majd a pogácsákat.




Rányomjuk a szószokat végül ráhelyezzük a zsömlék másik felét. 



A hasábburgonyával együtt tálaljuk. Tejjel, kakaóval kínáljuk. A recept megjelent a Kifőztük 2012. májusi számában is.

2012. április 30., hétfő

Tölcséres tündértorta








Már nagyon rég óta terveztem az elkészítését, amiben csak a fagylalttölcsér beszerzése hátráltatott ilyen sokáig. Igazi gyerek zsúrra való finomság.





Hozzávalók



20 dkg vaj
30 dkg cukor
4  tojás
32 dkg liszt
2 teáskanál sütőpor
2 dl tej
csipet só


a krémhez
38 dkg mascarpone
1,5 dl tejszín
2 teáskanál habfixáló
2 evőkanál porcukor

a csokoládéöntethez
1,5 dl tej
15 dkg étcsokoládé

a díszítéshez

Habosra keverjük a vajat a cukorral. Hozzáadjuk a tojásokat és a sót. Belekeverjük a tiramisu pudingporral és a sütőporral elegyített lisztet valamint a tejet is. Addig keverjük amíg a tészta egyneművé nem válik. A muffin sütőformát teljesen bevonjuk alufóliával és akkora lyukakat vágunk rajta a mélyedéseknél, amibe a tölcsérek éppen beleférnek. Erre azért van szükség, mert sütés közben a felpúposodó tészta kifolyhat és a muffinforma aljába csorogva eláztathatja a vékony ostyaréteget, így viszont a fólia felfogja a tésztát. A tölcséreket a formába állítjuk és gyorsan belekanalazzuk a tésztát, mindegyikbe 2-2 evőkanálnyit téve. Azonnal 180 fokos sütőbe tesszük és 20-25 perc alatt megsütjük. Amíg kihűtjük a megsült tésztát elkészítjük a krémet, amihez a mascarponét kemény habbá verjük a jól behűtött tejszínnel, a habfixálóval és a porcukorral. Fagylaltos kanállal minden tölcsér tetejére 1-1 gombóc krémet teszünk, majd erre 1-1 evőkanálnyi csokoládéöntetet csorgatunk, amihez a tejszínt felforraljuk, majd a tűzről lehúzva hozzákeverjük az apró darabokra tördelt étcsokoládét. Az öntet akkor jó, amikor bársonyossá és lassan csurgathatóvá válik. Legvégül megszórjuk a cirkusz-mixel. A recept megjelent a Kifőztük 2012. májusi számában is.

2012. március 9., péntek

Hóvirágünnep az Alcsúti Arborétumban



Az elmúlt hétvégén az Alcsúti Arborétumban jártunk, ami ilyenkorra igazi tündérkertté válik. A hatalmas hóvirágmező egyedülálló az országban, igazán érdemes legalább egyszer látni, mert valóban nem mindennapi élmény!











 Tavaly kicsit később voltunk és nem csak a hóvirágokban, hanem a különböző színű krókusz táblákban is gyönyörködhettünk (már lehetett most is látni, ahogy bújnak elő a földből, de gondolom a virágbontásra a mostani és a következő hétvégén lehet majd igazán számítani).













Amit viszont tavaly nem láttunk az a befagyott kis tó, ami még sejtelmesebbé, rejtelmesebbé varázsolta ezt a csodálatos zegzugos angolparkot.




Jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki egy kellemes, sétálós délutánt szeretne eltölteni!

2012. január 8., vasárnap

Mozart kocka



Nem én készítettem, hanem a kisebbik lányom, Panna karácsonyra az édesapjának. Ragaszkodott hozzá, hogy valami édességgel is meglephesse, valamivel amit ő maga is könnyedén meg tud csinálni. Nos ez egy ilyen recept, 10 évesen is simán ment neki. :) Na jó a mártogatásnál segítettem egy kicsit, de tényleg csak egy kicsit.

A receptért köszönet Gesztenyének, az ő blogján fedeztük fel ugyanis ezt a finomságot!


Hozzávalók:

15 dkg mogyoró nugátkrém ( Aldiban, Hoferben beszerezhető Bella márkájú)
20 dkg marcipán
2 dkg pirított mogyoró (sótlan)

A csokikrémhez:
10 dkg étcsokoládé
0,3 dl tejszín
2 evőkanál rum

A csokoládé bevonathoz:
15 dkg jó minőségű étcsokoládé 
1 evőkanál olaj

Kibélelünk egy 15x20 centis edényt fóliával. A marcipán felét kinyújtjuk az edény méretének megfelelően. Beletesszük a tálba. A nugátkrémet 15 másodperc alatt 750 watton folyósra melegítjük. Rákenjük a marcipánrétegre, majd arra az időre amíg a csokoládés krémet elkészítjük hűtőszekrénybe tesszük. A csokis ganachéhoz felforraljuk a tejszínt, majd a tűzről levéve hozzákeverjük az apróra tördelt csokoládét, végül a rumot is. Addig keverjük, amíg a csokoládé krém bársonyosan simává nem válik. Rákenjük a nugátkrémes rétegre és visszatesszük a hűtőbe úgy negyed órára. Ezalatt a pirított mogyorót durvára vágjuk és belegyúrjuk a maradék marcipánba (ha esetleg a marcipán leragadna szórjunk alá porcukrot). A mogyorós marcipánt kinyújtjuk az edény méretének megfelelően és rátesszük a már majdnem megszilárdult csokoládékrém tetejére. Visszatesszük újabb negyed órára a hűtőbe. Ezalatt a csokoládét vízgőz fölött felolvasztjuk az olajjal. A desszert alapot kiemeljük az edényből, tetszőleges formára vágjuk, majd villára szúrva belemártogatjuk az olvasztott csokoládéba. Rácsra szedegetjük és hagyjuk, hogy a csokoládé megdermedjen. Fogyasztásig hűtőszekrényben tároljuk.

2011. november 23., szerda

Lepkeház Bécs



Tudom, hogy nagyon sokan kelnek útra idén is, hogy ellátogassanak Bécsbe az Adventi vásárba. Nekik szeretnék ötletet adni, hogy még mi mindent lehet beiktatni, ha már nem vagyunk kíváncsiak a vásári forgatagra. A Schmetterlinghaus-Lepkeház pedig nagyon közel van a vásároz. Télen nyáron nyitva van, felnőtteknek 5,5 gyerekeknek 3 Euró a belépőjegy ára. Amire érdemes odafigyelni, hogy odabent nagyon meleg van, érdemes nekivetkőzni a ruhatárnál. Az élmény pedig felejthetetlen. :) Ezek a képek még 2008-ban készültek, de a lányokkal mindig olyan örömmel nézegetjük meg újra és újra.




Amikor mi voltunk pont ezek a hatalmas pillangók voltak túlnyomó többségben. 










Előző héten viszont a nagyokból alig lehetett párat látni, ezek a kékek voltak az uralkodók.



















Ez a jelenet gyakran előfordul itt. :)




Iszonyú meleg és párás a levegő.







Egy érdekes kép. :DDD































A pillangóknak semmi bajuk sem történt, egyszer sem értünk a szárnyaikhoz.

2011. november 4., péntek

Orchidea kiállítás 2011. november 4-5-6.



Az őszi szünetben kicsit ellustultunk. A Mindenszenteki temető látogatáson kívül szinte csak a tópartra mentünk ki sétálgatni. A mai programunkat viszont már 1 éve tervezgettük. Siettem is megosztani, hátha valaki kedvet kap és a hétvégén ellátogat Budapestre a Vajdahunyadvárban található Magyar Mezőgazdasági Múzeumba az Orchidea kiállításra. Érdemes, mert a gyönyörűséges virágok mellett a belépőjegy a többi kiállítás látogatására is feljogosít, egy nagyon kellemes délelőtti vagy délutáni programot kerekítve belőle. Ha pedig marad az a csodaszép idő, amiben ma részünk volt ottlétünkkor, akkor a parkban is jó nagyot sétálhatunk, a közelében lévő múzeumok látogatásáról már nem is beszélve. De inkább jöjjenek a virágok...

Ugye milyen csodaszépek? Kinek melyik tetszene a legjobban az otthonában?



















A háttérben látható virágok nem igaziak, kézműves remekművek. Tényleg!






















És mutatóba pár kép a Múzeum állandó kiállításáról...