A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fagyi gép nélkül. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fagyi gép nélkül. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. május 28., hétfő

Epres rebarbara sorbet




Van már vagy 3 éve, ha nem több, hogy megvettem az Ikeában ezeket a fagyi formákat, amiket aztán jól besuvasztottam a konyhaszekrény mélyébe. Tegnapelőtt kerültek elő. :) Rebarbarát pedig nagyon nehéz kifogni nálunk, azonnal le is csaptam rá, amikor végre teljesen véletlenül szembe találtam magam  vele a boltban. Remélem jövő héten is lesz majd. Még több sorbet és fagyi recept itt.


Hozzávalók:

4 vastagabb rebarbara szár
15 dkg eper
3 evőkanál cukor
1/2 dl víz


A megtisztított rebarbarát és epret vékony szeletekre vágjuk, majd a vízzel és a cukorral addig forraljuk, amíg bő levet nem ereszt. A tűzről levéve botmixerrel pürésítjük. Kihűtjük. Formákba töltjük (vagy egy tégelybe és fagylaltos kanállal adagoljuk majd) végül 3-4 órára fagyasztószekrénybe téve megfagyasztjuk.

2011. július 14., csütörtök

Boszorkányhab



A múltkori gyerekkorunk kedvenc ételeit kutakodó játék után jutott eszembe a boszorkányhab. Emlékszem alig vártuk, hogy az első pár szem málnát összegyűjtve nagyanyánkat rávegyük, hogy készítsen nekünk belőle ilyen fagylaltszerűséget. Persze gyakran előfordult, hogy nem bírtunk magunkkal és még úgy ahogy felverődött, kihűtetlenül már estünk is neki a tálnak, merthogy úgy is nagyon finom, meg félig fagyottan is, meg amikor már teljesen átfagyott akkor is. Az elkészítése nem nagy ördöngösség, fagylaltgépet sem igényel. Pillanatok alatt készen van csak hát győzzük kivárni, amíg megfagy... :)))


Hozzávalók:

4 tojásfehérje
4 evőkanál porcukor
25 dkg málna (fagyasztott is jó)


A tojásfehérjéket egy csipet sóval félkemény habbá verjük. Evőkanalanként, folyamatos verés mellett hozzáadagoljuk a porcukrot és kemény habbá verjük. Hozzáforgatjuk az áttört málnát (én lusta vagyok úgyhogy egész egyszerűen hozzá szoktam tenni az egész málnaszemeket és pár másodpercig még hagyom forogni a habverőt). 4 pohárba, vagy tálkába töltjük és a mélyhűtőbe téve 2-3 óra alatt kifagyasztjuk. Málnaszemekkel díszítve tálaljuk.

2011. június 30., csütörtök

Gyümölcsös jégrudak a VKF. 43.-Heves jeges! fordulójára



Reni, a 43. VKF! játék háziasszonya írta ki ezt a témát: HEVES JEGES! Jöhetett minden ami hűsít: jeges italok, frissítő graniták, krémes, főzött, vagy főzés nélküli fagylaltok, sörbetek, parfék, jégkrémek, pálcikán, dobozból, tölcsérben, kehelyben, pohárban, kiskanálban :)
Gondoltam, hogy ha már ilyen széles spalettán mozoghatunk, no meg ott roskadozik a kamra polcán az a rengeteg frissiben eltett gyümölcslé, akkor én nem mással neveznék, mint a Calippo szerény házi változatával, de abból egyből 4 félét készítve. Persze a tárház kifogyhatatlan, készülhet édes, sőt sós változatban is. Egy biztos gyerekzsúrok nagy sztárja lehet, ha elkészítjük ezt a mutatós, színes, gyerekszemet megcsillogtató hideg nyalánkságot. :)







Hozzávalók:

Uzsonnás zacskó
Fóliahegesztő
Elkötő zsinór
Tölcsér
100%-os gyümölcslé (vagy szörp)


Első lépésként a tasakokat készítjük el, úgy hogy a fóliahegesztő segítségével 4 cm széles csíkokat vágunk le az uzsonnás zacskóból. 1 zacskóból 4 ilyen kis tartály vágható ki. Ezután elkészítjük a gyümölcsleveket. Én most 4 félét készítettem:
1. Citrom + cukor + víz keverékéből.Ebből lett a fehér.
2. Eperlé + víz keverékéből. Ebből lett a barackszínű.
3. Málnaszörp + víz keverékéből. Ebből lett a piros.
4. Meggylé + víz keverékéből. Ebből lett a bordó.
Itt tényleg csak a fantáziánk szabhat határt az ízek kiválasztásakor. Készíthetjük akár sárgarépa, káposzta, paradicsom stb. levéből.
Egy tölcsér segítségével a tasakokba töltjük a leveket (kb. 1 dl fér egybe). Majd jó szorosan összekötjük a zacskók száját. Én fektetve tettem be a fagyasztóba nem folyt ki, de állítva is fagyaszthatjuk. Megvárjuk amíg jégtömbbé fagy, és már adhatjuk is a lurkók kezébe. :)))

2011. május 31., kedd

Robbanócukros fagyi (gép nélkül)




Vasárnap gyerek nap lévén a lányok kérésének eleget téve készítettem el ezt a fagyit. Egy évben egyszer, ezen a jeles napon, azt hiszem belefér. :) Sőt, még meg is fejeltem egy kicsit a dolgot, ezzel a rágós változattal.
Nem kell semmi különösre gondolni, elkészíteni is rendkívül egyszerű, a gyerekeket pedig teljesen elbűvölte a művem. :)))
A fehércsokoládés fagyit készítettem el megint pálcikákra és egész egyszerűen beleforgattam a robbanócukorba.  Azt az ujjongást! Látni kellett volna. :)))


Fagylalt gép nélkül készíthető nyalánkságok még:








2011. május 25., szerda

Citrom sorbet



Az egyik legolcsóbban előállítható hűsítő nyalánkság. Felénk hetek óta egy csepp eső sem esett kánikula tombol ezerrel. :) Ma egy kicsit ugyan kevesebbet mutat a hőmérő, de azért egy jó kis fagyi vagy sorbet jobban esik ebéd után, mint bármilyen sütemény.


Hozzávalók:

5 db citrom
50 dkg cukor (vagy xilit)
1 liter víz
1 evőkanál limoncello (vagy vodka)


A vízben a cukrot tűz fölött feloldjuk. Kihűtjük. Hozzáadjuk a kifacsart citromok levét, 2 citrom lereszelt héját és a limoncellot. Az alkoholra azért van szükség, hogy a sorbet ne kristályosodjon ki túlságosan. Segít, hogy selymesebbé váljon. A citromos lét 4-5 órára (vagy egy egész éjszakára) hűtőszekrénybe tesszük, majd a fagylaltgépben a gyártó utasításai szerint megfagyasztjuk. Ha nincs gépünk, akkor egyből a fagyasztóba tesszük és fél óránként villával, vagy botmixerrel keverjük át mindaddig, míg a kellő állagot elérjük.
Hasonló nyalánkság: Ananász sorbet.

2011. május 17., kedd

Juharszirupos fagyi (gép nélkül)



Végre megint süt a nap, úgyhogy  újabb fagylalt készülhetett. Szeretem a juharszirupot is és a Werther's original cukorkát is, úgyhogy ezt a kettőt kombináltam össze. Pontosabban a juharsziruppal az úgy volt, hogy az alján leledzett még egy kevéske belőle, de a szépséges üvegére meg nagy szükségem lett volna, ezért ezt a felhasználási módot találtam ki a számára. :)))




Hozzávalók:

40 dkg cukrozott sűrített tej
6 dl tejszín 
1 teáskanál vaníliaaroma
4 evőkanál juharszirup
5dkg Werther's original cukorka


A cukorka kivételével az összes hozzávalót egy tálba tesszük és gépi vagy kézi habverővel addig verjük, amíg tejföl sűrűségűvé nem válik. Minimum 3 órára fagyasztószekrénybe tesszük. Ekkor azonnal lehet fogyasztani, ha hosszabb tárolás után szeretnénk enni belőle, akkor fogyasztás előtt 8-10 perccel vegyük ki a hűtőszekrényből. A cukorkát tegyük egy tasakba és sodrófával ütögetve törjük apró darabkákra. Tálaláskor szórjuk a fagylalt tetejére. A fagylalt 1 hónapig tárolható a fagyasztóban.

2011. május 13., péntek

Málnaszószos sajttorta fagylalt



Fagylalt is meg torta is, amihez nem kell fagylaltgép és sütni sem kell. Az elkészítése egyáltalán nem igényel kézügyességet. A végeredmény pedig igazi hűsítő édesség a melegebb napokra.

Hozzávalók:


A kekszes alaphoz:


12,5 dkg darált háztartási keksz
4 dkg porcukor
5 dkg vaj


A fagylalthoz:


5 dl tejszín
2 tubus sűrített tej (2 x 170g)
25 dkg mascarpone sajt
1 teáskanál vanília kivonat


Az öntethez:


30 dkg friss vagy fagyasztott málna (vagy más gyümölcs)
10 dkg cukor




A tejszínt 15 percre fagyasztószekrénybe tesszük. Nem gond, ha egy kicsit kikristályosodik. Ezalatt elkészítjük a kekszes alapot, amihez a vajat felolvasztjuk, majd egy kissé visszahűtjük. A darált kekszet összeelegyítjük a porcukorral, hozzáadjuk a vajat és jól összekeverjük végül háztartási fóliával bélelt pite formába nyomkodjuk úgy, hogy az oldalára is kerüljön a masszából. A fóliára azért van szükség, hogy könnyebben kiemeljük majd a tortát a formából.
A fagylalthoz a sűrített tejet elkeverjük a mascarpone sajttal és a vaníliával. Hozzáöntjük a tejszínt és kemény habbá verjük. Ráöntjük a kekszes rétege, végül minimum 3-4 órára fagyasztóba tesszük. Ha hosszabb tárolás után szeretnénk fogyasztani, akkor a tervezett tálalás előtt 8-10 perccel vegyük ki a hűtőszekrényből. A málnaszószhoz a málnát és a cukrot összeforraljuk, majd kihűtjük. Tálaláskor a tortaszeletkék mellé 2-3 evőkanálnyit teszünk belőle. A recept megjelent a Kifőztük 2011. májusi számában.

2011. április 29., péntek

Kókuszos fehércsokoládés fagyi (gép nélkül) a Sütikaland 2. fordulójára



Miután sikeresen lekéstem az első fordulót :( nagyon résen voltam, hogy nehogy szem elől tévesszem a másodikat. Örültem is amikor megláttam a kiírást, merthogy elolvasva azonnal beugrott, hogy az alap receptből én bizony fagyit fogok készíteni, pontosabban jégkrémet, gép nélkül, a lányok nagy örömére. :)




Hozzávalók:

2,5 dl tejszín
1 db tubusos sűrített tej (170g)
5 dkg fehér csokoládé
1 teáskanál vanília aroma
1 teáskanál citromlé (többet is lehet hozzátenni)
1 citrom reszelt héja
2-3 evőkanál kókuszreszelék

A tejszínt 15 percre a fagyasztó szekrénybe tesszük (nem baj, ha kikristályosodik). A fehér csokoládét vízgőz felett felolvasztjuk kissé visszahűtjük. A sűrített tejet, a felolvasztott csokoládét, a vaníliaaromát, a citromlét ás reszelt citromhéjat összekeverjük. Hozzáöntjük a tejszínt, majd addig verjük, amíg tejföl sűrűségűvé nem válik. Ha nem akarunk vele tovább bajlódni, akkor tárolóedényben 3 órára fagyasztószekrénybe tesszük. Hosszabb tárolás után, a fogyasztás előtt 8-10 perccel vegyük ki a hűtőszekrényből, akkor szépen gombócozhatóvá válik.
Én most 0,5 dl-es műanyag poharakba tettem. 1 órára a fagyasztó szekrénybe tettem. Ekkor dugtam a félig megfagyott krémbe a pálcikákat. További 2 órát fagyasztottam. A hűtőszekrényből kivéve 2-3 perc alatt felenged annyira, hogy kicsússzon a pohárból (a folyamat felgyorsítható, ha pár pillanatra meleg vízbe mártjuk a poharat). Végül a kókuszreszelékbe  forgattam. A poharakat és a pálcikákat is a Müllerben vásároltam.


Fagylalt gép nélkül készíthető nyalánkságok:











2011. április 18., hétfő

Fehér csokoládés fagyi (gép nélkül)



Újfent fagyi és még mindig gép nélkül. :)
Valami kis egyszerű nyalánkságot szerettem volna készíteni a hétvégére, a jó idő is adott volt hozzá, úgyhogy fagyi készült megint. Nem is nagy adagban csak épphogy 2-3 alkalomra elég legyen a gyerekeknek (meg persze nekem, ha kedvem szottyanna rá). Gombócozni nem volt kedvem. Úgyhogy előre dolgoztam. Már eleve kiporciózva készítettem el a mini jégkrémeket.






Hozzávalók:

2,5 dl tejszín
1 db tubusos sűrített tej (170g)
5 dkg fehér csokoládé
1 teáskanál vanília aroma
tejcsokoládé lemezek, vagy cukorgyöngyök a díszítéshez (elhagyható)




A tejszínt 15 percre a fagyasztó szekrénybe tesszük (nem baj, ha kikristályosodik). A fehér csokoládét vízgőz felett felolvasztjuk kissé visszahűtjük. A sűrített tejet, a felolvasztott csokoládét és a vaníliaaromát összekeverjük. Hozzáöntjük a tejszínt, majd addig verjük, amíg tejföl sűrűségűvé nem válik. Ha nem akarunk vele tovább bajlódni, akkor tárolóedényben 3 órára fagyasztószekrénybe tesszük. Hosszabb tárolás után, a fogyasztás előtt 8-10 perccel vegyük ki a hűtőszekrényből, akkor szépen gombócozhatóvá válik.
 Én most 0,5 dl-es műanyag poharakba tettem. 1 órára a fagyasztó szekrénybe tettem. Ekkor dugtam a félig megfagyott krémbe a pálcikákat. További 2 órát fagyasztottam. A hűtőszekrényből kivéve 2-3 perc alatt felenged annyira, hogy kicsússzon a pohárból (a folyamat felgyorsítható, ha pár pillanatra meleg vízbe mártjuk a poharat). Végül tejcsokoládés lemezkékbe forgattam. A poharakat és a pálcikákat is a Müllerben vásároltam.


Fagylalt gép nélkül készíthető nyalánkságok:





2011. április 6., szerda

Gesztenye fagyi (fagylaltgép nélkül)



Pannás kedvenc fagyija, csak sajnos nálunk hiányzik a cukrászdák kínálatából. Tavaly már készítettem gesztenye fagyit géppel, aminek itt található a receptje, de még mindig helyhiánnyal küszködök a fagyasztóban, úgyhogy kísérlet képen, megpróbáltam a gép nélküli változatát. Az eredménnyel Panna is és én is elégedett voltam :) !
Fannikám ezt nem szereti, úgyhogy neki egy másik fajtát készítettem, olyat amit csak és kizárólag ő szeret.






Hozzávalók:

2 tubus cukrozott sűrített tej (2x170g)
5 dl tejszín 
25 dkg cukrozott gesztenyemassza
1 evőkanál rum (elhagyható) 


A kiolvasztott gesztenyemasszát krumplinyomó segítségével áttörjük. Hozzáadjuk a sűrített tejet, a tejszínt és a rumot, majd gépi vagy kézi habverővel addig verjük, amíg tejföl sűrűségűvé nem válik. Minimum 3 órára fagyasztóba tesszük. Ekkor azonnal lehet fogyasztani, ha hosszabb tárolás után szeretnénk enni belőle, akkor fogyasztás előtt 8-10 perccel vegyük ki a hűtőszekrényből. A fagylalt 1 hónapig tárolható a fagyasztóban.


Fagylalt gép nélkül készíthető nyalánkságok:




2011. április 5., kedd

Fagylalttal töltött briós, avagy egy igazi kényeztető reggeli



Ennél finomabb reggelit én még életemben nem ettem. Pedig... :)))
A múltheti briós sütésekor bukkantam Nigella egyik megjegyzésére, az Egész évben nyári ízek című könyvében, miszerint Szicíliában jártában látta, hogy az egyik kávézóban tölcsér helyett briósba töltik a fagylaltot.
Nem tehettem mást, mint kipróbálni. :)))
Ez a finomság igazi kényeztetés. Mert megérdemlem. :))) Vagy nem, de akkor is kihagyhatatlan.
Nem csak reggelire ajánlom,  gyerekzsúrokon is jó nagyot lehet villantani vele, a siker garantált.




Hozzávalók:


A megsült, kihűtött briósokat kettévágjuk. Egy gombóc fagylaltot teszünk a közepére. És egy finoman illatozó kávé kíséretében elfogyasztjuk.

2011. március 30., szerda

Puncs fagyi (fagyi gép nélkül)



Egy újabb fagyi receptet mutatnék meg, a mai verőfényes napsütés kedvéért. No meg a gyerekeim örömére. :) A puncs fagyi is nagy kedvenc, annak ellenére, hogy mazsola is dukál bele. Semmi gond, az úgyis csak a legvégén kerül bele, tehát gond nélkül két edényben elkészíthető a mazsolás és a mazsola nélküli változata is. Elkészíteni ezt sem nehéz, pár perces előkészületet igényel, de az eredmény önmagáért beszél. Lágy, krémes, bársonyos, másnap és harmadnap is könnyedén gombócozható. Szóval finom nagyon. És a mennyiség... Ezekből a hozzávalókból 2 db CD fagyis doboznyi készíthető el, tehát még spórolunk is egy keveset.:) Ha valaki géppel szeretne puncs fagyit készíteni itt találja meg hozzá a receptet.


Hozzávalók:

5 dl tejszín
2 db tubusos sűrített tej (2x170g)
0,5 dl rum
5 dkg mazsola
1 evőkanál főzés nélküli puncs pudingpor (csak a színe miatt használom, akár el is hagyható)




A rumot forraljuk fel, hogy az alkohol elpárologjon belőle, majd a mazsolát áztassuk be a rumba. 1 jó órát hagyjuk benne ázni, de még jobb ha mindezt egy egész éjszakán át tesszük. A tejszínt 15 percre tegyük fagyasztóba (nem baj, ha egy kicsit megfagy). A mazsolát szűrjük le. A sűrített tejet keverjük össze a mazsoláról felfogott rummal és a pudingporral. Adjuk hozzá a tejszínt és verjük addig, amíg tejföl sűrűségűvé nem válik. Legvégül keverjük hozzá a mazsolát. Tegyük minimum 3 órára fagyasztószekrénybe. Ha hosszabb fagyasztási idő után szeretnénk enni belőle, akkor a tálalás előtt 8-10 perccel  vegyük ki a hűtőszekrényből.


Fagylalt gép nélkül készíthető nyalánkságok:





2011. március 27., vasárnap

Nutellás csoki fagyi gép nélkül




Rákérdeztem a lányoknál, hogy ma éppen milyet fagyit szeretnének enni és egyöntetűen a csoki fagyi mellett tették le a voksukat, úgyhogy reggel szépen bekevertem, ebéd után pedig szépen elmajszolunk majd belőle 2-3 gömböt. :)
Továbbra is fagylaltgép nélkül készítem ezeket a jéghideg, bársonyos nyalánkságokat. Most éppen a géppel készíthető nutellás fagyit írtam át erre a módszerre. Az eredmény pedig... Mit ne mondjak, nagyon eteti magát. Szerintem finomabb, mint a géppel készült. Szinte már mousse szerűen légies könnyedségű az állagát tekintve. Az íze pedig... :)))




Hozzávalók:

5 dl tejszín
2 db tubusos sűrített tej (2x170g)
20 dkg nutella
10 dkg jó minőségű étcsokoládé
2 dkg kakaó

A csokoládét vízgőz fölött felolvasztjuk, kissé visszahűtjük. A tejszínt 15 percre fagyasztó szekrénybe tesszük  (az sem baj, ha egy kicsit megfagy). A nutellát, a kakaót, a sűrített tejet és a felolvasztott csokoládét jól összekeverjük Ellenőrizzük, hogy a csokoládé ne üljön le az edény aljára. Hozzáadjuk a jól lehűtött tejszínt és  addig verjük, amíg tejföl sűrűségűvé nem válik. Minimum 3 órára fagyasztószekrénybe tesszük. Ha később kerül fogyasztásra, hiszen 1 hónapig tárolható, akkor fogyasztás előtt 8-10 perccel vegyük ki a fagyasztóból.


Fagylalt gép nélkül készíthető nyalánkságok:





2011. március 20., vasárnap

Karamell fagyi



Reggel kisütött a nap, úgyhogy el is dőlt a dolog, hogy ebéd utánra fagyi készül majd. A fagyasztószekrényben még nem sikerült egy fakkot kiürítenem a fagylaltgép tartályának, úgyhogy a múltkori vaníliafagylalt mintájára, gép nélkül, kavargatás nélkül , minimális munka befektetésével készítettem el ezt a nyalánkságot. :) Persze aki géppel szeretne készíteni karamell fagyit az a vajkaramelles változatnál talál ötletet hozzá. De higgyétek el, hogy ezzel a módszerrel is tökéletes selymes, bársonyos fagylaltot tudunk készíteni.





Hozzávalók:



40 dkg fémdobozos cukrozott sűrített tej
6 dl tejszín 
(1 evőkanál főzés nélküli karamell pudingpor, ha erőteljesebb színt szeretnénk kapni, én kihagytam)


Az első dolgunk, hogy ugyanúgy, mint a milliomos szeletnél, vagy a karamellkrémmel töltött profiterolnál, a felbontatlan dobozos sűrített tejet a lehető legkisebb lángon 3 órán keresztül főzzük meg úgy, hogy közben teljesen ellepje a víz. 3 óra után kivesszük a vízből és kihűtjük. Ezt a műveletet akár hetekkel előtte is elvégezhetjük, ha nem bontjuk fel a dobozt, a karamell nem romlik meg.
Itt pedig azok találnak ötletet a karamell készítéséhez, akik tubusos sűrített tejet szeretnének használni.
A tejszínt a kihűlt karamellel felverjük. Addig verjük, amíg tejföl sűrűségűvé nem válik. Minimum 3 órára fagyasztóba tesszük. Ekkor azonnal lehet fogyasztani, ha hosszabb tárolás után szeretnénk enni belőle, akkor fogyasztás előtt 8-10 perccel vegyük ki a hűtőszekrényből. A fagylalt 1 hónapig tárolható a fagyasztóban.





Fagylalt gép nélkül készíthető nyalánkságok:






2011. március 15., kedd

Vaníliafagylalt



Csodálatos tavaszi idő volt ezen a hétvégén, amit ennek örömére kisebb-nagyobb kirándulásokkal töltöttünk. A tegnapi nap a Csokigyár jegyében telt, ezért nem is sütöttem semmit. Csupán vaníliafagylaltot készítettem, abból is a világ legegyszerűbb fagylaltját. Nem kell hozzá fagylaltgép, sőt a fagyasztás ideje alatt kevergetni sem kell, mégsem kristályosodik ki. Fantasztikusan krémes, selymes, bársonyos nyalni való  készíthető ezzel a módszerrel. Az összeállításához mindössze 5 percre van szükség, a fagyasztáshoz viszont jó pár óra. Nem kell főzni. És tojás sem kell bele. Este összekeverjük, reggel pedig már ehetjük is.


Hozzávalók:

40 dkg cukrozott sűrített tej
6 dl tejszín 
1 teáskanál vaníliaaroma




Az összes hozzávalót egy tálba tesszük és gépi vagy kézi habverővel addig verjük, amíg tejföl sűrűségűvé válik. Minimum 3 órára fagyasztóba tesszük. Ekkor azonnal lehet fogyasztani, ha hosszabb tárolás után szeretnénk enni belőle, akkor fogyasztás előtt 8-10 perccel vegyük ki a hűtőszekrényből. A fagylalt 1 hónapig tárolható a fagyasztóban.
Érdekesség képen kipróbáltam hulalával is. :) Működött a dolog.


Fagylalt gép nélkül készíthető nyalánkságok: