Szentendrén a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban töltöttük a Pünkösd vasárnapot. Rengeteg programmal, érdekességgel várták a látogatókat. Szokásunkhoz híven most sem sikerült a Skanzent körbejárnunk, hiszen a temérdek látnivaló mellett hol itt, hol ott ragadtunk le rövidebb, hosszabb időre. Ahhoz képest, hogy indulás előtt 3-an megettünk egy fél Erdei szamócás pavlovát, mire odaértünk a gyerekek már éhen akartak halni. :))) Úgyhogy a Jászárokszállás fogadóban kezdtük el a nézelődést. Tényleg éhesek voltak, az utolsó morzsáig elfogyasztottak mindent. Aztán hosszabb időre bevackoltuk magunkat a selyemfestő sátor alá, ahol a gyerekek csodaszép alkotásokat készítettek.
Amikor végre elszabadultunk onnét egy régies képek készítésére berendezett házba tévedtünk be. Persze azonnal paraszti gúnyát húztunk és készíttettünk pár képet, sajnos még nem jutott el hozzánk, mert a húgoméknál maradt, de majd pótlólag felteszem ide. Jókat derültünk a fotózkodás alatt. Aztán két részre szakadtunk, mert Fanni valami mást szeretett volna csinálni, mint a többiek, úgyhogy én maradtam vele és pomponokat gyártottunk.
Panna meg a húgomékkal rótta tovább a Skanzen utcáit. Mikor kicsivel később újra találkoztunk, már egy igazi matyó kislányt találtam a Matyó udvarba betévedve. :)))
Tésasszonnyal, meg az urával. :))) Nagy sikerük volt! :)))
És végre elértünk a lekvárhoz... Történt ugyanis, hogy betévedtünk valamelyik udvarba (melyikbe nem???) és ott éppen lekvárt főztek és kóstolgatni is lehetett és mint tudjuk Fanni és a lekvár ősellenségek... Voltak... Ugyanis önszántából megkóstolta és ízlett neki. :) Nekem meg több sem kellett azonnal megkérdeztem, hogy miből készítették. Most meg végre mind a 3 alkotóeleméből sikerült vásárolnom, úgyhogy elkészülhetett a nagy mű. Egy kis érdekesség hozzá... Sima meggylekvárt is kóstolt és az is ízlett neki, úgyhogy meg van a hétfői programom is. :)))
Hozzávalók:
25 dkg ribizli
25 dkg egres
1 kg meggy
60 dkg cukor
1 csomag 2:1 dzsemfix extra
Alaposan megmossuk a gyümölcsöket, majd a ribizliszemeket leszedegetjük a száráról, az egrest megtisztítjuk, a meggyet kimagvaljuk. Összekeverjük a cukorral és a dzsemfix extrával, majd addig főzzük amíg a gyümölcsök bő levet eresztenek. Ekkor botmixerrel pépesítjük. Szitán áttörjük, hogy a magokat és a héj darabokat eltávolítsuk belőle. Újra felforraljuk, ha szükséges lehabozzuk és azonnal csavaros tetejű üvegekbe töltjük. Az üvegeket 5 percre fejtetőre állítjuk. Majd kihűtjük.
Tipp: Az elmosott üvegeket még üresen 5 percre mikróba szoktam tenni, így csírátlanítom. Majd így töltöm a forró!!! üvegekbe a forró!!! lekvárt. Szigorúan konyhai fogókesztyűben!!!



