Elöljáróban be kell vallanom, hogy én bizony fehér kenyér párti lennék, a péksütemények közül is inkább az erre hasonlítókat eszem meg szívesebben. De az utóbbi időben a grahamlisztből készültekkel is kezdek megbarátkozni. Viszont szigorúan csak azok ízlenek ebből, amiben a cukrot mézzel helyettesítik.
Ennek a zsömlének az ötlete a
Kifőztük 11. számának az előkészületei közben született meg. Oda ugyanis hamburgerzsemléket is készítettünk, mindenféle ízlést kielégítve. Az én blogomon már fent volt egy hamburgerzsemle recept, ami szerintem
A HAMBURGERZSEMLE. Tehát az újságba ennek a receptnek az átdolgozásával sütöttem egy tej-, és tojásmentes hamburgerzsemlét. Akkor írtam is a többiek felé, hogy na még kiveszem belőle a cukrot is, meg a kenyérliszt helyett grahamlisztet fogok használni és akkor lesz egy teljesen reform hamburgerzsemlém. Most meg megsütöttem. Az eredmény egy nagyon finom, foszlós belsejű zsemle, ami a 3.napon sem vesztett a frissességéből.
Hozzávalók :
25 dkg kenyérliszt
25 dkg grahamliszt
2,5 dkg élesztő
3 dl meleg víz
3 evőkanál méz
1,5 tk só
0,5 dl olívaolaj
A lekenéshez :
olívaolaj
A liszteket összekeverem. A közepébe kis fészket alakítok ki. Beleteszem a mézet, rámorzsolom az élesztőt és ráöntöm a meglangyosított vizet. 15 perc alatt hagyom felfutni. Hozzáadom az olívaolajat és a sót. Jól kidagasztom a tésztát. 1 órát meleg helyen kelesztem. Lisztezett munkafelületen átgyúrom. 8 részre osztom kialakítom a zsemleformákat és sütőpapíros lemezre rakosgatom. Még 1 órát kelesztem meleg helyen. Lekenem az olívaolajjal és 200 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt megsütöm .