Az úgy volt, hogy 26-án nálunk volt a családi karácsonyi ebéd. Anyukám kacsát szeretett volna enni, úgyhogy az készült törtkrumplival, párolt káposztával és vörösboros aszalt szilvával. A törtkrumplit kicsit elsokalltam és hogy ne vesszen kárba hát megpróbáltam belecsempészni a pogácsába. Az eredmény minden várakozást felül múlt. Olyannyira, hogy most is éppen ahhoz kel a tészta a konyhában. A zsírnál gyakorlatilag mindegy, hogy milyet használunk. Mivel kacsa sült mellé készült így nálam a törtkrumpli is annak a zsírjából készült, de liba és sertés zsírt is használhatunk hozzá.
Hozzávalók:
50 dkg liszt
15 dkg hagymás törtkrumpli (ha nincs készen akkor 10 dkg főtt burgonyát áttörünk és 5 dkg hagymát 4 dkg zsírban ez esetben plusz zsírra már nem lesz szükség)
2,5 dkg élesztő
3 dkg kacsazsír (vagy olyan, amilyet a törtkrumplihoz használtunk)
1 evőkanál cukor
1 teáskanál só
1 tojás
1 dl meleg tej
1 dl meleg víz
A kenéshez:
1 tojás
A lisztet dagasztótálba tesszük. Közepébe kis fészket alakítunk ki. Beletesszük a cukrot. Rámorzsoljuk az élesztőt. Felöntjük a meglangyosított tej és víz keverékével. Meleg helyre tesszük és hagyjuk, hogy az élesztő 15 perc alatt felfusson. Hozzáadjuk a többi alapanyagot majd jól kidagasztjuk. Meleg helyen 1 órán át, letakarva, kelesztjük. Enyhén lisztezett munkalapon átgyúrjuk, majd ujjnyi vastagra nyújtjuk. Tetejét éles késsel rács szerűen bevagdossuk. Pogácsaszaggatóval kivagdossuk. a tésztát sütőpapíros lemezre rakosgatjuk. A maradék tésztát újra összegyúrjuk, kinyújtjuk, rácsozzuk és kiszaggatjuk. Mindezt addig folytatjuk amíg a tészta el nem fogy. Meleg helyen újabb 1 órát kelesztjük. Lekenjük a felvert tojással, végül 200 fokos sütőben 12-15 perc alatt aranysárga színűre sütjük.
11 megjegyzés:
Gyönyörűek a pogik és ez nagyon jó ötlet, én is megcsinálom szilveszterre, eleve a krumpli, hagyma, zsír, hármas tökéletes, egyszerű, meglepődtem, hogy eddig még senkinek nem jutott eszébe, még jó hogy neked igen!!!!:-)))))
Boldog új évet nektek, és sok-sok ilyen jó receptet jövőre is:-)))))
Anikó!
Köszönöm szépen!
Nekem is csak a maradék miatt jutott eszembe, hogy mi lenne, ha... Az viszont nagyon meggyőző számomra, hogy aki evett belőle az azonnal nyúlt a következőért, aztán meg még egyért. :D
Én is kívánom, hogy Nagyon Boldog Következő Évetek legyen!
Úristen, ez nagyon finom lehet! A lányom nagy pogácsarajongó, meglepem majd vele! :)
Nagyon guszták a pogik:) Azt hiszem muszáj lesz megsütnöm nekem is , amúgy is itt áll a kacsazsír hegyekben...
hankka!
Csak ajánlani tudom. A mostani adagból is alig van már pár szem. :)
Csandi!
Köszönöm szépen! Akkor ehhez simán el tudod használni. Érdekes, hogy nálunk a zsíros kenyér nem annyira kell a gyerekeknek, viszont így pogácsának meg kiflinek megsütve kifejezetten szeretik.
Azt írod magadról, hogy fényképezni nem tudsz....
hát megcáfollak, mert a pogácsás felvételed nem erről árulkodik. Nagyon szép, és a pogácsa kiabál felém, hogy - egyél meg - annyira guszta. Ezt tényleg meg kell sütni!!!!!
Boldog Új Évet Kívánok, szeretettel Tücsi.
Receptedet mentettem, ha szabad??! Remélem:):):)
Kívánok Neked Boldog Új Évet! Hozzál sok finomságot az új esztendőben is!
tücsi!
Köszönöm szépen! :)
Amikor elkezdtem a blogot írni, még nagyon béna képeket készítettem. :) Azóta azért eltelt egy kis idő és bár még van hova fejlődnöm azért már egész jól belejöttem. :)
A receptet pedig használd egészséggel, remélem annyira fog ízleni, mint nekünk. :)
Krisztike!
Köszönöm szépen! Viszont kívánom nektek is! :)
Köszönöm, hogy válaszoltál:)) BUÉK!
Találékony újrahasznosítás, profi színvonalú fotó! A pogácsák szinte leugranak a képről! Van egy kérdésem, amire bizonyára nem könnyű válaszolnod, hiszen valószínűleg nagyon gyorsan elfogy egy kisütött adag :) Meddig élvezhető az így elkészített pogi? Egy hosszú hétvégét "kibír"?
trendo!
Köszönöm szépen!
Az első sütésből nem tudtam volna megmondani, mert még aznap elfogyott. :))) De a másnapi sütésből pár szem megmaradt. Ugyanolyan finom, puha volt másnap is, úgyhogy kibír egy hétvégét.
Megjegyzés küldése