Ez is egy olyan sütemény amit már akár most is elkészíthetünk, mert nagyon sokáig eláll. Kitűnő kísérője lehet egy finom kávénak, teának, vagy bornak. Azt kell mondanom, hogy nálunk ez a sütemény lett az idei karácsony nagy favoritja. Tavaly a csokoládés pöfeteg volt, idén meg ez lett a nyerő. :) Többször elkészült már és a jövő hétre tervezem az újabb adag sütését és csak azért nem a mostanira, mert magunkat ismerve karácsonyig biztosan elfogyna. :)
Hozzávalók:
30 dkg cukor
12,5 dkg vaj
3 tojás
1 teáskanál vaníliakivonat
1 teáskanál sütőpor
25 dkg liszt
5 dkg süthető étcsokoládé pasztilla
só
A vajat a cukorral kihabosítjuk. Egyenként hozzáütjük a tojásokat, mindegyikkel 1-1 percet keverve. Ízesítjük a vaníliakivonattal és egy csipetnyi sóval. Belekeverjük a kiolvasztott natúr gesztenyemasszát, majd a sütőporral elkevert lisztet, végül a csokoládé pasztillákat is. A tésztát két részre osztjuk és 10 centi széles 2 centi magas téglalapokat formálunk belőle. Sütőpapíros lemezre tesszük és 175 fokra előmelegített sütőben 40 percig sütjük. A sütőből kivéve megvárjuk amíg langyosra hűl. 2 centi vastag csíkokra vagdossuk. Teljesen kihűtjük, majd szintén sütőpapíros lemezen 150 fokos sütőben újabb 15 percig sütjük. A kihűlt sütemény jól záródó dobozban nagyon sokáig eltartható. A recept megjelent a Kifőztük 2011. decemberi számában is.
10 megjegyzés:
Hm. Ez nagyon jól hangzik.
Vittem is a receptet:D
Tetszik, nagyon tetszik :)
Nagyon guszta ! Finom lehet a gesztenyét nagyon szeretem de még így nem használtam csak krémnek!
Jó ötlet, tetszik nekem:)
Nagyon nagyon jól nézett ki, így már el is készítettem! Isteni finom lett, pedig a csokit kifelejtettem belőle... A férjem is teljesen oda van érte, reggel a gyereken is tesztelem. :)Karácsonyra is elkészítem, akkor már remélhetőleg a csokit sem hagyom ki. Köszi ezt az isteni receptet!
Kriszti
Gabi!
Örülök, hogy tetszik! :) Nem fogsz benne csalódni!
Csibe!
Köszönöm! Nagyon aranyos vagy! :)
Éva!
Érdemes tésztába is bele tenni, ennél csak arra kell figyelni, hogy ne cukrozott legyen.
Roza!
Köszönöm szépen! :)
Kriszti!
Azt mondják az az igazán jó recept, amit azonnal ki kell próbálnunk. Nagyon örülök, hogy ezt ilyennek találtad és ezek szerint nem is csalódtál benne. :)
Én ugyan megfogadtam, hogy a héten még nem sütöm meg, de vasárnapra meghívtak bennünket egy rendezvényre, úgyhogy mégis megsütöm és ezt visszük ajándékba. :)
Lehet én is elkészítem karácsonyra :D
Panna!
Biztosan nem bánod majd meg! :)
Megsütöttem és tényleg nem bántam meg, most csak azon izgulok, hogy kibírja karácsonyig :D
Panna!
Mondom én! :DDD
Megjegyzés küldése