2011. november 25., péntek

Diótorta 2.




10 évvel ezelőtt azon a nagyon hideg novemberi éjszakán elkezdtél ficeregni a pocakomban. Egyre erősebben, egyre hevesebben hoztad a tudtomra, hogy bizony itt az idő! 10 órakor értünk be a kórházba és 11-kor már a karjaimban tarthattalak. Már akkor is olyan voltál, mint ma... Igyekeztél a legkevesebb fájdalmat okozni nekem. Rettenetesen büszke vagyok Rád, amiért olyan vagy amilyen! Imádom, hogy annyit beszélsz, hogy nem hagyod magad, hogy mindig jössz és bújsz hozzám. Irigylem a tudásodat és a bölcsességedet. De mindenekelőtt NAGYON SZERETLEK!

Nagyon boldog születésnapot Kicsim!

Igen Panna ma 10 éves lett, diótortát sütöttem neki idén is, ahogy kérte, de nem a megszokottat, hanem azt amit a nagymamám sütött nekem amikor kicsi voltam, azzal a krémmel, amit annyira szerettem. Tavaly karácsony előtt került elő a receptes füzete, úgyhogy nem is volt kérdés, hogy idén már az ő diótortája készül majd el erre a fontos eseményre.


Hozzávalók:

A tésztához:
30 dkg cukor
7 tojás
10 dkg dió
18 dkg liszt
10 evőkanál víz

A krémhez:
6 tojásfehérje
30 dkg porcukor
60 dkg vaj
1 teáskanál vaníliakivonat

A díszítéshez:
dekorgyöngy

A tojásokat kettéválasztjuk. A sárgáját a cukorral nagyon habosra keverjük (várjuk meg amíg kifehéredik, tömege megnő). Folyamatos keverés mellett apránként, szépen váltogatva hozzáadjuk a vizet és a dióval elkevert lisztet. Végül óvatosan, hogy a hab ne törjön össze hozzáforgatjuk a keményre felvert tojásfehérje habot. 20 centi átmérőjű, 10 centi magas sütőpapírral kibélelt tortaformába töltjük és 175 fokos sütőben 60-70 perc alatt megsütjük. (Használhatunk 25 centis hagyományos tortaformát is, ekkor a sütési idő 30-40 percre módosul.) Kihűtjük. Amíg a tészta hűl elkészítjük a krémet, amihez a porcukrot átszitáljuk. A tojásfehérjéket vízgőz fölött a robotgép leglasúbb fokozatán elkezdjük felverni, amikor kezd kihabosodni folyamatos verés közben, evőkanalanként hozzáadagoljuk a porcukrot. Amikor az összes cukor belekerült a legmagasabb fokozaton addig verjük (továbbra is vízgőz fölött) amíg kemény, fényes habot nem kapunk. Levesszük a gőzről és közepes fokozatra állítva a gépet apránként hozzáadogatjuk a kis kockákra vágott vajat. Amikor az összes belekerült hozzáadjuk a vaníliakivonatot is és a leggyorsabb fokozatra állítva 10 percig tovább keverjük. (Én a tojásfehérjehab készítéséhez kézi robotgépet használtam, de amikor a vajat adagoltam hozzá már asztalira váltottam. A krém kézi erővel is elkészíthető, mert a mamám semmilyen gépet sem használt, mégis mindig tökéletes lett neki.) Negyedórára hűtőszekrénybe tesszük, majd egy 8-as csillagcsőrrel ellátott (eldobható) habzsáknyit félretéve belőle 3 részre osztjuk. A tortát 3 lapba vágjuk, betöltjük a krémmel illetve lekenjük vele a tetejét és az oldalát. Körbepöttyögetjük a habzsákban lévő krémmel, majd háromszöget alkotva
     


        X               X
       XX            XX
     XXX         XXX
   XXXX      XXXX
  XXXXXXXXXXXXX


Ezt a mintát pöttyögetjük körbe a torta tetején, majd az oldalán. A végére egy csillagot fog kiadni a minta a torta tetején. A torta alját is körbepöttyögetjük. Végül dekorgyöngyöket teszünk minden pötty tetejére (a torta alján lévőkre nem). Fogyasztásig hűtőszekrényben tároljuk.

28 megjegyzés:

Nelli írta...

Boldog szülinapot kívánok a kislányodnak!Nagyon szépen írtál róla!:-)Meseszép a torta!

Tündi írta...

Anita! Könnyek tódultak a szemembe ahogy a bevezetődet olvastam! Isten éltesse a lánykádat, és Téged is! Puszi!

Tündi írta...

Jajj majd el felejtettem a nagy meghatottságomban, hogy gyönyörű a torta... :D

Kreatív konyha írta...

Csodálatos a torta és a bevezetőd is nagyon megható volt! Látszik, hogy anya szívét, lelkét is belesütötte!

4Gyerek írta...

Isten éltesse Pankást!

Gyönyörű tortát kapott.

hankka írta...

Hát ez a torta mesésen gyönyörű! És benne van mindaz, amit a bejegyzés elején írtál! Lánykádnak nagyon-nagyon sok boldog szülinapot!

Barbi írta...

Nagyon boldog születésnapot Panna!!! Puszillak!
Anita a torta meseszép nagyon megható bejegyzést írtál, nem csodálom, hogy büszke vagy a lánykádra!! :)

Éva írta...

Isten éltesse Panna lányodat nagyon sokáig! Csodálatosan szép tortát csináltál gratulálok !

kolozsgabi írta...

Isten éltessen Pankádat, aki Katalin napon született! Még szerencse, hogy nem Katinak neveztétek el (párom egyik nap van a születésnapja, másik nap a névnapja - köszi Anyuka!). Álomszép mesetortát készítettél, látszik, hogy benne van az Anyai szíved!!

Aleda írta...

Boldog szülinapot,Pannának !Nagyon szép a torta!

HahoPihe írta...

Nagyon Boldog Születésnapot kívánok "Kislányodnak"! Gyönyörű a torta, ismét remekeltél! ;)

feketepillangó írta...

Gyönyörű szív, gyönyörű lélek...gyönyörű torta!!!
Nagyon boldog születésnapot a kislányodnak!:)

ANNA írta...

I also have a 10 year old daughter!
beautiful birthday cake!
Best wishes to your daughter!
ciao Anna

Bianka írta...

Boldog szülinapot. Gyönyörű torta

Luca írta...

Ilyen szépséges tortával öröm szülinapot köszönteni. Isten éltesse kislányodat!

marisz57 írta...

Sok boldog szülinapot, még sok szép tortát kívánok Pannának!
Ez a torta nemcsak szép, de biztos nagyon finom is!

Vicuska írta...

Boldog születésnapot!!!! Tökéletes a torta!!!!

Katus írta...

Engedd meg Panna, hogy így ismeretlenül is de NAGYON SOK BOLDOG SZÜLINAPOT kívánjak neked, és gratuláljak azért anyukádnak is aki csodaszép és bizonyára nagyon finom tortát készített neked! :)

Bettike1987 írta...

Meseszép ez a torta! Teljesen elvagyok ájulva tőle! Nagyon boldog születésnapot kívánok a kislányodnak!

Katucikonyha, írta...

De kedvesen írtál Róla, Isten éltesse sokáig meg az anyukáját is, hiszen ez legalább annyira a Te napod is! A torta fantasztikus!

Tücsök Bogár írta...

Nagyon szépen köszönjük a születésnapi jókívánságokat! :)))

A tegnapi napunk nagyon jól sikeredett. A szokásunkhoz híven ezen a napon az ünnepeltnek nem kellett iskolába mennie, e helyett Felmentünk Budapestre a chococoba :) és a Magyar Természettudományi Múzeumba. Ez volt ugyanis Panna kívánsága. Imádja a köveket és most nagyon szép ásványkiállítás található ott. Illetve a dínócsontvázakat (rekonstrukciók) is szerette volna látni, úgyhogy az egész épületet végigjártuk kettesben.

Sturo írta...

Én lemaradtam a születésnapról, de egész évre kívánom, hogy kitartson a szeretet, egészség, boldogság a kislányodnak és az egész családnak!
Jutka

M@rti írta...

Gratulálok! A lánykának is, és a mesebeli tortához is!

Tücsök Bogár írta...

Jutka!
Nagyon szépen köszönöm Panna nevében is! :)

M@rti!
Köszönjük szépen! :)))

Csongi írta...

Még a 8 napban benne vagyok... Boldog Születésnapot! ♥

Tücsök Bogár írta...

Csongi!
Köszönjük szépen! :)

VintageLili írta...

Gyönyörű!!:)

Tücsök Bogár írta...

VintageLili!
Köszönöm szépen! :)