Szintén a gyereknap volt az apropója, a lányok kérésére. Nem okozott gondot a hőség ellenére sem, hiszen ez is sütés nélkül készíthető. Az eddig elkészítettek közül ez viszi a pálmát, pedig a nutellás és a nugátos változata is nagyon, nagyon finom. Arra is gondoltam, hogy én ezzel neveznék a Tetrabbit nyúlhúsos versenyére egyéb kategóriában, mivel a húsvéti tejcsoki nyulak ebben a sütiben végezték be földi pályafutásukat. :)))
Hozzávalók:
A ropogós réteghez:
20 dkg kakaós puffasztott rizs
15 dkg mályvacukor
5 dkg vaj
3 evőkanál víz
A krémez:
40 dkg mogyorókrém
20 dkg tejcsokoládé
A csokis réteghez:
15 dkg étcsokoládé
1,5 dl tejszín
A mályvacukrot, a vajjal és a vízzel vízgőz fölött felolvasztjuk. A kapott ragacsos masszához keverjük a puffasztott rizst. Fóliával bélelt 20 X 20 centis formába nyomkodjuk, jó szorosan. A krémhez a mogyorókrémet a tejcsokoládéval vízgőz fölött felolvasztjuk. Ráöntjük a ropogós rétegre. Kihűtjük, majd 1 órára hűtőszekrénybe tesszük. A csokoládés réteghez a tejszínt felforraljuk. Lehúzzuk a tűzről és hozzákeverjük a csokoládét. Addig keverjük, amíg krémessé nem válik. Ekkor visszahűtjük, majd a krémes rétegre öntjük..Újra hűtőszekrénybe tesszük és minimum 1 órát dermesztjük. Az elkészült süteményt tálalásig hűtőben tároljuk.
34 megjegyzés:
Gyönyörűű, nagyon finom lehet
Bianka!
Nagyon finom! :)
hogy én még mindig ott vagyok, hogy házi mályvacukrot akarok készíteni.
tovább nem is ragozom.
azaz dehogyisnem. ha tudnád mennyit híztam már a fotóidat nézve....lehet jobb is nincs még mályvacukrom? (khmmm...másképp bálna násznagy lennék 3 hét múlva)
Jesszus, hogy lehet ilyen szépen felszeletelni egy sütit?!! Brutál jól néz ki!
Nagyon szép, guszta, látszik hogy milyen sima egyenletes a teteje, és az alsó rész ropogós. Nagyon ügyes vagy! Elkébzelem milyen finom lehet!
4Gyerek!
Ha házi mályvacukrot készítesz, akkor hagyd ki a szárítást és már használhatod is, csak bele kell keverni a puffasztott pelyheket.
Csibe!
Köszönöm!!! :D
Ezt nagyon szépen lehet szeletelni. :)
Éva!
Köszönöm szépen! :)
Ezt a csokitetőt szívesen használom, mert szépen szeletelhető.
Mennyei lehet!
Szia! Mogyorókrém alatt Nutella értendő? Vagy lehet direkt mogyorókrémet kapni? Előre is köszi a választ! Csilla
Ottis!
Igen, az! :D
Csilla!
Van külön mogyorókrém, amit én a Müllerben vásároltam, de bioboltokban is kapható. A nutella is jó, bár én azt étcsokoládéval kombinálnám, mint a nutellás változatnál.
Húaztamindenit, ez a kép most sokkolt, egyszerűen kiabál, hogy "egyélmeg"! Gratulálok, nagyon profi :D
Ez valami tömény kalóriabomba lehet, és éppen ezért tuti nagyon finom!:)))
Tücsök Bogár!
Szenzációs, és a teteje is csodás:-))
timus!
Köszönöm szépen! :D Egy szeletkét esetleg?
Tatin!
Aaaaz, de olyan finom... :DDD
Gesztenye!
Köszönöm szépen! :)
Hogy van az, hogy vannak, akik ilyen mesterien tudnak sütit szeletelni?! Válaszolok is. Mert nyilván mesterek! :-)
Ez egyébként bravó akart lenni!
Honnan a csodából veszel puffasztott rizst?! Már a múltkori finomkád is emiatt maradt kipróbálás nélkül. Ezt már nem akarom kihagyni!
Nálunk is hasonló sorsa volt mindig a csoki nyulaknak és a csoki mikulásoknak ;)) Valamiért sose akartak elfogyni.. Gyönyörű sima lett a süti teteje!!
rágica!
Köszönöm szépen! :)
A sima és a kakaós puffasztott rizs is a Sparból van. A kakaóst a Cini-Minik környékén kell keresgélni, többféle is van. A natúr pedig a bio dolgok polcánál szokott lenni.
Panna!
Köszönöm szépen! :) Nálunk még a muffinba kerülnek néha. :)
Meseszép lett! A fotó is, a süti is, leugrik a monitorról:)
Hú, ez valóban sokkolóan kívánatos:))) A pillecukros alap is zseniális, a többi is.... Hogy lehet ilyen mesterien felszelni?
Vittem, ha nem baj és majd linkellek:)
Igaza van a felettem szólóknak, ritak nagy kalória bomba, de attól még NYAM-NYAM, a lányom biztos kiadkana (érettségire készülősen állandóan csokit enne), ha ilyat tennék eléje, rögtön visszahízná a leadott kilóit, mivel az egészet egyszerre beenné (már amit én meghagynék). Gratula a képhez is!!!
Tudnál valamilyen epres könnyűt, szállíthatót, kézbefoghatót kreálni, jövő szombaton kerti partira vinném, előre is kösz!
Erre már nincsenek szavaim:) Biztos nagyon finom, szinte érzem az ízét!!
A sütit már sokan dícsérték, csatlakozom nagyon guszta ám és most inkább nagyon boldog névnapot kívánok ;)
Moha!
Köszönöm szépen! :)
trinity!
Készítsd el, mert nagyon finom. Pillecukor rajongóknak kötelező! :)
kolozsgabi!
Köszönöm szépen! :) Nem győzöm hangsúlyozni, idén a teltebb idom a menő. :)))
Epresből én éppen ezt tervezgetem elkészíteni: 1/2 adag tejfelbélest az ott leírt méretű edényben megsütni, kihűteni. A tetejére a túró mousset fél kiló túróból elkészíteni. Rátenni, dermeszteni. Aztán pedig a bodzás eperzselét rátenni, dermeszteni. Így egyben simán szállítható, a helyszínen pedig szépen felszeletelhető.
feketepillangó!
:D Nagyon finom! A lányok már leadták a rendelésüket a következő tételre. Persze azon is változtatok majd egy kicsit.
Tündikém!
Egy tündér vagy! :)
Nagyon szépen köszönöm!!!!
Nagyon boldog névnapot kívánok Neked én is ;))
Wow, ha a teltebb idom a menő akkor én idén nagyon trendi vagyok :D Neki sem állok fogyózni :D:D:D
Panna!
Nagyon aranyos vagy! :) Köszönöm szépen!
Tündi!
:DDDD
Köszönöm!
Nyitva maradt az oldalad(nem csoda,hisz állandóan nézném ezeket a csoda ropogós szeleteidet)a lányom meg elnémult mikor meglátta,csak kézzel és mimikával tudta a tudtomra,hogy e..e..ez..ezt..EZTKÉREM!!!!:)
A pillecukrot nagy nehezen sikerült beszereznem,úgyhogy máris fogok neki.Szeletelni,majd megkérlek,hogy ugorj át.:)Mert nekem,tuti így nem fog sikerülni.
Aleda!
Kíváncsian várom a véleményeteket! :)
Eddig minden okés:) Most hül.
Irtó guszta! Ezt szerintem simán lehetne csokiszeletként is árulni. :)))
Pixie Pie!
Köszönöm! :)))
Annyira jól néz ki ez a süti.Érdemes kipróbálnom .Gratula neked Tücsök Bogár !
Gyönyörűűűűűűűű!:-)
Anna!
Köszönöm szépen! :)
Nelli!
Köszönöm! Aranyos vagy! :)
Megjegyzés küldése