2011. május 9., hétfő

Koktélcseresznyés tündértorta



Az úgy volt, hogy a húsvéti szünet utolsó napján a suliban a nagylányék egy színdarabot adtak elő. Amikor pedig hazajött közölte velem, hogy az osztály megszavazott magának az előadásért egy tálca muffint, amit esetleg nekem kellene elkészítenem. Írtam már több helyen, hogy évek óta kérik a csokis muffint, de most nem olyat kaptak. :) A bárányos tündértortának ugyanis szintén nagyon finom a tésztája, úgyhogy ez lett az alap, amire a macaronból jól ismert krém került (azóta már a sütés nélküli csokis keksztorta is elkészült belőle) és hogy a sok barna mellett egy kis szín is kerüljön rá koktélcseresznyével díszítettem meg. A kapszlikat szintén házilag oldottam meg, mert végre sötétebb sütőpapírt is sikerült beszereznem, bááár létezik még ennél sötétebb is, csak még nem találkoztam vele.





Hozzávalók:




A tésztához:

20 dkg liszt
5 dkg kakaó
2 teáskanál sütőpor
16 dkg sötét barna cukor
2 db tojás
1 dl napraforgó olaj
1,5 dl kóla

A krémez:
1,5 dl tejszín
15 dkg jó minőségű étcsokoládé

A díszítéshez:
12 db koktélcseresznye (vagy bármilyen más aszalt vagy friss gyümölcs)





Az egész tojásokat a barna cukorral jól kihabosítjuk. Hozzáadjuk az olajat, majd a kakaóval, sütőporral elkevert lisztet és szép simára keverjük. Felöntjük a kólával és összeforgatjuk vele. 12 darab muffinpapírral bélelt sütőformába tesszük. 200 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt megsütjük. Ajánlatos a sütés befejezése előtt tűpróbát végezni, ha még ragad a tészta akkor pár percig tovább sütjük. A megsült muffinokat kihűtjük.
A krémhez a tejszínt felforraljuk, majd a tűzről levéve azonnal hozzákeverjük az apróra tördelt csokoládét. A kihűlt muffinokra kanalazzuk. Szépen lefolyó jelenséget képez majd a tetején. :) Végül 1-1 koktélcseresznyével díszítjük meg a tetejét.

19 megjegyzés:

Gabi, a tortatanonc írta...

Gyönyörű képek! Milyen jól áll a tündértortáknak a csoki és ezek a koktélcseresznyék, mint valami smaragdok, úgy csillognak a csokis csúcson!

Bors and Pepper írta...

Nagyon csinik :)

Ami írta...

Milyen szemet gyönyörködtető látvány! :))
Nagyon tetszik :)

DebiGabi írta...

Nagyon szépek és egyben nagyon guszták is:D

Illéskrisz Konyhája írta...

Olyan jó ötlet ez a házi muffin papír, már a múltkor is megcsodáltam!:o))

Bianka írta...

ÁÁÁÁ ez tündéri

Nelli írta...

De szépségesek!:-)

Tücsök Bogár írta...

Gabi!
Köszönöm szépen! :) Nekem is nagyon tetszett ez a sütemény.

Bors and Pepper!
Köszönöm! :)

Ami!
Köszönöm szépen! :) Legközelebb aszalt sárgabarackkal fogom készíteni, szerintem abból is nagyon mutatós lesz majd.

Gabi!
Köszönöm szépen! :)

Kriszti!
Nem mintha nem lenne egy rakás kész kapszlim is, de valamiért ez tetszik a legjobban. :)

Bianka!
Köszönöm! :)

Nelli!
Aranyos vagy! :)

Éva írta...

Nagyon kreatív vagy jól néz ki nagyon, guszta! A gyerekek biztos hamar eltüntették a sütidet!

Aleda írta...

Gyönyörűek lettek,olyan csalogatósak!Képzelem,hogy nekiestek a lurkók:)

Citromhab írta...

Gyönyörűségesek!!!

Tücsök Bogár írta...

Éva!
Köszönöm szépen! Sajnos azt én nem láttam, de Fannikám biztosított róla, hogy elfogytak. :)

Aleda!
Köszönöm szépen! :) Nehéz volt megállni, hogy egybe legalább ne harapjak bele. :)

Citromhab!
Köszönöm szépen! :)

Panna írta...

Nagyon hívogató!! Bárcsak a monitoron keresztül el tudnék venni egy darabot, hogy megkóstoljam ;P

Andi/cuki írta...

Á, kólás a muffin, fiúk szeretnék..Nagyon guszta.:-))

Moha írta...

Tücsök ezek gyönyörűek, muffin ügyben pedig te vagy az etalon, kóla is van éppen itthon, kipróbálom!

Tücsök Bogár írta...

Panna!
Próbálom belegyömöszölni, de nem megy! :D

Andi!
Az én lányaim nagyon szerették.

Moha!
Kíváncsian várom a véleményedet.

Erika írta...

Kedves Tücsök Bogár!
Sok mindent elkészítettem már az oldaladról, és aki megdicséri, annak ajánlom is a blogodat, sokszor csak azt kérdezik, ez is "onnan" van? :)
A kérdésem az lenne, hogy nekem a csokimáz lefolyik a muffinról vékony csíkokban. Mikor kell rátenni? Most betettem a hűtőbe, lehet hogy kicsit jobb lesz...
Hogyan teszed rá? Körkörösen csurgatod vagy egyben a tetejére és kicsit elkened?
Vagy nem tudom mi lehet a baj.
Köszönöm előre is a választ!
Erika

Erika írta...

Szia!
Juj, megoldódott a rejtély... :D
Kivettem a hűtőből,és SZUPER!!!
Olyan, mint a képeiden!!!
Azért kíváncsi vagyok, hogy mikor teszed rá,és hogyan!
Erika

Tücsök Bogár írta...

Erika!
Örülök, hogy szereted a blogom! :) Kicsit elkéstem a válasszal, de látom, már nélkülem is megoldódott a probléma. :))) A csokit kicsit visszahűtöm, addig, amíg azért még folyós marad, de már csak épp hogy. Akkor teszek belőle egy kanálnyit a muffin tetejére. Szép lassan lecsordogál, de csak ennyire.