Oldalak

2011. február 18., péntek

Grahamlisztes zsömle



Elöljáróban be kell vallanom, hogy én bizony fehér kenyér párti lennék, a péksütemények közül is inkább az erre hasonlítókat eszem meg szívesebben. De az utóbbi időben a grahamlisztből készültekkel is kezdek megbarátkozni. Viszont szigorúan csak azok ízlenek ebből, amiben a cukrot mézzel helyettesítik.
Ennek a zsömlének az ötlete a Kifőztük 11. számának az előkészületei közben született meg. Oda ugyanis hamburgerzsemléket is készítettünk, mindenféle ízlést kielégítve. Az én blogomon már fent volt egy hamburgerzsemle recept, ami szerintem A HAMBURGERZSEMLE. Tehát  az újságba ennek a receptnek az átdolgozásával sütöttem egy tej-, és tojásmentes hamburgerzsemlét. Akkor írtam is a többiek felé, hogy na még kiveszem belőle a cukrot is, meg a kenyérliszt helyett grahamlisztet fogok használni és akkor lesz egy teljesen reform hamburgerzsemlém. Most meg megsütöttem. Az eredmény egy nagyon finom, foszlós belsejű zsemle, ami a 3.napon sem vesztett a frissességéből.










Hozzávalók :



25 dkg kenyérliszt

25 dkg grahamliszt
2,5 dkg élesztő
3 dl meleg víz 
3 evőkanál méz
1,5 tk só
0,5 dl olívaolaj



A lekenéshez :

olívaolaj



A liszteket összekeverem. A közepébe kis fészket alakítok ki. Beleteszem a mézet, rámorzsolom az élesztőt és ráöntöm a meglangyosított vizet. 15 perc alatt hagyom felfutni. Hozzáadom az olívaolajat és a sót. Jól kidagasztom a tésztát. 1 órát meleg helyen kelesztem. Lisztezett munkafelületen átgyúrom. 8 részre osztom kialakítom a zsemleformákat és sütőpapíros lemezre rakosgatom.  Még 1 órát kelesztem meleg helyen. Lekenem az olívaolajjal és 200 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt megsütöm .


A facebookon is követhettek, itt tudtok csatlakozni hozzám.

A Google+-on itt tudtok csatlakozni hozzám.



22 megjegyzés:

  1. na, az olajas kencézésre magamtól nem bíttos rájövök. de ötlet zsákolva.

    ja, és az oldalsó sávban napok óta néz rám kommentelés közben a krémesed. ez ugye tudod mit jelent?

    VálaszTörlés
  2. 4Gyerek!
    Persze, hogy tudom! A vadas vacsorához nekem kell vinnem a desszertet! :DDD

    Ami!
    Én tényleg nem vagyok egy nagy reformer, ha kenyérről van szó, de ezt bármikor, bármihez szívesen megeszem.

    VálaszTörlés
  3. Tücsök Bogár!
    Szuper lett.
    Én éppen kenyeret sütök:-)
    Nagyon rákattantam megint a kenyér és péksütik sütésére.

    VálaszTörlés
  4. És méééz van benne...yeeee! :-DD Örül a Mézi, nagyon! :-)) Ki is próbálja, bizony! :-DDD

    VálaszTörlés
  5. Nagyon csinosak lettek! A Graham-liszttel én is szeretek sütni!

    VálaszTörlés
  6. Holnap kipróbálom a recepted szerint ezeket a zsemléket, mert nagyon szépek lettek!
    Egy kérdésem lenne: nem lett túl édes a 3 kanál méztől? Kicsit sokallom ahhoz a kis cukormennyiséghez képest, amit a péksütikbe szoktam rakni.

    A hamburgerzsemléd meg tényleg nagybetűs! :)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szeretem a grahamlisztes péksütiket, kenyereket, úgyhogy vittem a recit!

    VálaszTörlés
  8. Gesztenye!
    Én már nagyon rég óta nem vásárolok péksüteményeket, kenyeret is csak nagyon ritkán. Sokkal finomabbak és laktatóbbak, mint a bolti társaik.

    Mézigörl!
    Biztos voltam benne, hogy Neked ez tetszeni fog! :DDD

    Moha!
    Én még csak barátkozom vele, de már nem zárkózom el tőle. Fejlődök. :D

    Szemirámisz!
    Nekem ez pont így ízlik. Szerintem nem vitte el a zsemlét az édesebb ízvilág felé, de persze a méz mennyisége ízlés szerint változtatható.

    Erinacea!
    Örülök, hogy találtál valamit nálam! :)

    VálaszTörlés
  9. Kedves TücsökBogár!

    Tegnap kipróbáltam teljes egészében tk tönkölybúza lisztből és isteni lett. Egy kis pestót is tettem bele egy másik receptedből elcsenve, és ez eszméletlenül megbolondította.
    Köszönöm a receptet és gratulálok a bloghoz, imádom böngészni :)

    VálaszTörlés
  10. Szotyi!
    Egy kis tavaszvárót sütöttél? :) Imádom a pestót. Zsömlébe is. :) Remélem találsz még kedvedre való dolgokat nálam! :)

    VálaszTörlés
  11. Nem is lehet kérdés, ma a kockasajtos kiflirecepted készül(kis változtatással)mákos töltelékkel. Annyira finom volt sajtosan is, hogy muszáj kipróbálnom valami édes töltelékkel...Már alig várom :)

    VálaszTörlés
  12. Szotyi!
    De jó! Édesen még nem próbáltam, úgyhogy várom a visszajelzésedet! :)
    Ha valami édesre vágysz, tudom ajánlani a vaníliakrémes kifli tésztáját. Nagyon finom az is!

    VálaszTörlés
  13. Megnéztem a receptet, azt hiszem tényleg ebből csinálom, rengeteg mákkal :)
    Holnap beszámolok az eredményről :)

    VálaszTörlés
  14. Mivel elfelejtettem vajat venni, így maradt az eredeti elgondolás a sajtos kifli alappal, de kicsit több mézzel és nagyonnagyonnagyon sok mákkal...másnap vacsira már nem volt, pedig csak ketten voltunk rá :)

    VálaszTörlés
  15. Szotyi!
    Ezzel a mák dologgal betetted a bogarat a fülembe. Hétvégén én is sütök majd valamit.
    Ha valami finom, akkor annak gyorsan nyoma vész! :)

    VálaszTörlés
  16. reggelre ilyen lesz. kicsit sokat várattam ezzel az olajas lekenős próbával. no, de csak váratott magára (nem késett :P)
    holnap beszámoló.

    (mert a 4-ből 3 kölök beteg. kettőnek az output is ahol az input, harmadiknak az oly kevés szilárd input mind átmegy folyékonyba....nesze neked karácsony, ráadásul nem is volt semmi extrém zabálás....reggelre meg tejmenteset akarok nekik adni, bár mostanság sűrűn grahamkenyérben részesülnek. legyen most zsemle, olivaolajas.)

    VálaszTörlés
  17. 4Gyerek!
    Szép karácsony! :( Sajnálom!
    Én ilyenkor mindig aloét itatok a gyerekekkel 3x1 stampedlit. Hihetetlenül gyorsan rendbe szedi őket.

    VálaszTörlés
  18. ez egy szuper zsemle. jó benne a méz, én 75 dkg liszthez tettem 3,5 kanál mézet. így tökéletesen a mi ízvilágunk kaptuk.
    sűrűn készült grahamkenyér mostanság, de most az le lett cserélve eme zsömikre.

    VálaszTörlés
  19. 4Gyerek!
    Örülök, hogy ízlett! :) Remélem a gyerekek már jobban vannak!

    VálaszTörlés