Amikor ezt a süteményt nem is olyan régen megláttam , elhatároztam, hogy karácsonyra, ha törik, ha szakad, ilyet mindenféleképpen sütök. Kérem szépen, jelenteném tisztelettel az elkészítésével új kedvenc került be az amúgy nem éppen kicsi sütemény gyűjteményünkbe. Eszméletlenül finom és naaaaggggyon csokis. Sok helyen nézelődtem pöfeteg ügyben, főként angol oldalakon. Ami meglepetésként hatott számomra, hogy szinte kivétel nélkül rendkívül szenvedtek az elkészítőik attól, hogy piszkos, csokis, ragacsos lett a kezük az elkészítése során. Ezek szerint ott nem divat a fasírt :), mert ez a sütemény sem jár nagyobb felfordulással, mint a fasírt elkészítése. Amiben viszont egyet kell értenem velük, hogy a süti elkészítése minden fáradtságot megér .
Hozzávalók :
15 dkg étcsokoládé
10 csepp narancsolaj (100%-os tisztaságú, de akár el is hagyható)
12 dkg liszt
3 dkg kakaó
1 teáskanál sütőpor
csipet só
8 dkg vaj
7,5 dkg barna cukor
7,5 dkg cukor
1 db tojás
2 evőkanál tej
A forgatáshoz:
5dkg cukor
5 dkg porcukor
A csokoládét vízgőz fölött felolvasztjuk, majd visszahűtjük. A lisztet, kakaót, sütőport és a csipet sót összekeverjük.A vajat a cukrokkal habosra keverjük. Hozzáadjuk az egész tojást. Tovább keverjük, amikor egyenletessé válik a massza, akkor hozzákeverjük az olvasztott csokoládét. Beleforgatjuk a lisztes keveréket és a tejet. Simára keverjük. A tésztánk ekkor még nagyon lágy. Háztartási fóliába csomagoljuk és 2 órára (de még jobb, ha egy egész éjszakára hűtőbe tesszük).
Amikor kivesszük 24 részre osztjuk. Gömböket formálunk belőlük (ez a "piszkos munka" , de a gyerekek például nagyon élvezik). Először a kristálycukorban forgatjuk meg őket, majd jó alaposan a porcukorban.
A porcukorral ne spóroljunk :)! Sütőpapíros lemezre rakosgatjuk , végül 175 fokos sütőben 12-15 perc alatt megsütjük.
A sütés alatt ilyen szép kirepedezett pöfetegekké válnak. A sütés befejeztével, még egy ici-picit lágy a belseje, ahogy hűl szép lassan megszilárdul, de még akkor sem válik majd keménnyé. Jól záródó dobozban 1 hétig tárolható. Az én félelmem viszont az , hogy annak ellenére, hogy már csak 2 nap van karácsonyig, ez bizony már nem kerülhet az ünnepi asztal többi süteménye közé, mert addigra elfogy :).
26 megjegyzés:
NAGYON FINOM LEHET!!!
Én is régen szemezek már vele...:)
NAGYON BOLDOG KARÁCSONYT ÉS MÉG BOLDOGABB ÚJ ÉVET KIVÁNOK SOK-SOK SZERETETTEL NEKED ÉS KEDVES CSALÁDODNAK!!
Kedves Edith !
Most már biztos, hogy holnaputánra nem marad belőle :)!
A jókívánságaidat nagyon szépen köszönöm !
Békés Boldog Karácsonyt Kívánok én is Nektek és Nagyon Boldog Új Esztendőt!!!
Röhög :-DD Ott biztos nem divat a fasírt :-)
Párszor én is csináltam ilyen cuccot, alig járt mancsolással, és a végeredmény... Asszem egyszer sem érte meg a másnapot :-D
Boldog karácsonyt Nektek :-)
Jól van Viki! Nevess csak :D ! Azért szólhattál volna :D, hogy ez baromira finom cuccos, akkor csak 24-én csináltam volna meg. Most meg állhatok neki majd egy újabb adagnak :D!!!
A vicc az, hogy tényleg mindenki sírt-rítt, hogy bepiszkolódott a keze :D. Ez van, ezt a receptet nem KitchenAidre írták, anélkül már minden nehezebb :D!
Viki én is kívánom, hogy legyen Békés Boldog a Karácsonyotok !
Fincsi lehet?!Lehet kérni kóstolót? De egy cserében is benne vagyok: adhatok érte krumplis pogácsát vagy házi amarettit(holnap teszem a blogra)?! :-DD
Jah! Majd elfelejtettem itt a nagy sietségben! Kellemes ünnepeket kívánok Nektek! Teljen a Karácsonyotok békességben, boldogságban, szeretetben! :-DDD
Mézigörl... a csere nagyon érdekelne :), egy kicsit kezdek a sok édestől besokallni. A holnapi sütésből jó lesz? A mai ugyanis elfogyott :D, jól éreztem én , hogy ezt csak az utolsó pillanatban szabadna megsütni :D !
Nagyon Békés Boldog Karácsonyt kívánok Nektek is !
En is kèszitettem de nem kakaòt tettem bele hanem kortepàlinkàt! Ajànlom ,pròbàljàtok ki
nagyon nagyon finom! ( a recept a blogomon)
De nem azèrt jottem erre hogy az èn receptjeimet reklàmozzam hanem Kellemes Karàcsonyi Unnepeket ès Boldog ùj E'vet akarok kivànni, neked ès csalàdodnak!
Fantasztikus
Békés, Boldog Karácsonyt kívánok neked!Imádom ezt a sütit!
Boldog, békés Karácsonyt Neked és szeretteidnek:-))
Tücsök! Persze, hogy a mai sütés is jó! :-DDD Még 1x kellemes ünnepeket! :-DDD
Kedves Anikó, Bianka,Ottis és Andi!
Köszönöm a jókívánságaitokat!
Ezúton szeretnek én is Békés Boldog Karácsonyt kívánni Nektek!
De jó, hogy megtaláltam nálad! már rég fel vagyok csigázva erre a sütire!meg is fogom csinálni vmikor!köszi
Képzeld el az ünnepekben 8 nap alatt 3x kellett megsütnöm, és egyszer sem érte meg a másnapot, pedig volt süti rendesen ezen kívül is. :D
Nálunk is elkészült a hétvégén, és nagyon gyorsan elfogyott. Azt hiszem ez magáért beszél. :)
Katus!
:) Nálunk is gyors fogyás a sorsa.
Szia! Boldog Új Évet! :)
Lehet h. tiltó listára kell tegyem a blogodat... :) Hogy is írjam le, kisípolás nélkül, hogy ez a pöfeteg khm.... naggggggggggggggyon finom :) Mivel a család finnyás, meg se kóstolták, nekem viszont ha legközelebb mégis készítek, feleznem kell az adagot, mert gyakorlatilag pár szem híján mindet elpusztítottam :-o Ej-ej :))) Szép napot!
HahoPihe!
Én csak az utolsó pillanatban sütöttem meg, tripla adagban. :))) Mégis ez fogyott el legelőször. Nagyon nehéz abbahagyni az evését. :)))
Ne is mondd :) a leírás szerint betettem egy jól záródó dobozba, mondván hogy eláll 1 hétig is :)))) Utólag visszagondolva szétröhögöm magam ezen, hisz 24 órát se bírt ki benne az utolsó darab :-D És ezalatt a dobozka teteje le-föl járt :-D
HahoPihe!
A megoldás a lakat!!! :)
Ha 1 adagot sütök, akkor nálunk sem éri meg a másnapot.
Szió!
Miután a januári hónap slágere lett ez a recept (tegnap negyedszer sült meg), gondoltam megírom neked, hogy most a liszt felét kókuszreszelékre cseréltem. Ha szeretitek a kókuszt, bátran ajánlom, szerintem nem túl tömény benne, pont elég, és tökéletesen passzol az étcsokihoz. Naggggyon fincsi! :)
Nálunk a kicsi nem nagyon szereti a kókuszt, a nagy annál inkább, ezért legközelebb ketté szedem a tésztát és fifty-fifty alapon kipróbálom így is. :)
Szia! Még mindig én :))) Ma hívott a szomszéd, hogy megcsinálta ő is a pöffeteget :) - ragályos, nincs mese...
Viszont szétfolyt neki a tepsin. Én nem nagyon értek hozzá. Szerinted mi lehetett az oka? Azt mondja mindent úgy csinált ahogy le van írva. Az összeállításig nem is volt gond, mert jó keményre összeállt a hűtőben, ahogy kell. Akkor a sütéssel lehetett a probléma? Van ötleted? Nem sürgős a válasz, és előre is köszönöm, ha szakítasz rá időt ;) Szép estét!
Milyen csokit használt? Én 50%-os süthetőt szoktam.
Azt figyeltem meg, hogy minél tovább sütöm annál jobban terül. Egy tepsire max. 16 gömböt teszek. Szerintem a sütési hőfokkal lesz ott is a gond. Sajnos ezt nem lehet egységesen minden sütőre értendően belőni, hiszen mindegyik más. Egy kicsit kisebben kéne próbálkozni vele.
Köszi a választ! Egyeztetem vele :) Akkor a lényeg, hogy akkor terülhet, ha magas a hőmérséklet. A csoki passz, de azért nem gondoltam, hogy azzal gond lehet, mert nekem már megsült mindenféléből, nem mindig ugyanazzal sütöttem. De akkor ezt is egyeztetem. Nagyon köszi a válaszod! Szép napot!
Megjegyzés küldése