Imádom ezt a receptet . Az elkészítésénél a variációk száma végtelen , mindig más és más ízt csalogathatunk elő belőle és higgyétek el nekem az egyik finomabb lesz , mint a másik . Leginkább a s'mores sajttortához tudnám hasonlítani , akinek az ízlett az feltétlenül kóstolja meg ezt is . Ennél még a sütéssel sem kell bajlódni . Az elkészítéséhez az apropót a közeledő Mikulás ünnep adta , ugyanis a lányok iskolájában az a szokás , hogy egy kalapból minden gyerek kihúzza egy társának a nevét és a szerencsés gyerkőcnek ő viszi a Mikulás csomagot ajándékba . Az összeghatár viszont limitált 500 Ft lehet a csomag értéke . Be kellett látnom , hogy ha boltban vásárolok bele dolgokat , akkor bizony elég soványka lesz az a csomag , viszont , ha sütögetünk... Akkor lesz a lányokkal egy jó délutánunk ( mert természetesen segíteniük kell ) , egy jól megtömött csomagunk ( aminek remélhetőleg örülni fog a szerencsés gyerkőc ) és egy rakás süteményünk ( amit majd szépen hárman megeszegetünk ) .
A csomagba emellett még biztosan bekerül majd a karamellás csokicseppes keksz is . Mindkét sütemény jó tulajdonsága , hogy nagyon sokáig eláll ( bár remélem , hogy gyorsan elfogy majd ) .
20 dkg mályvacukor
10 dkg vaj
1 evőkanál víz
20 dkg étcsokoládé
10 dkg háztartási keksz
5 dkg mazsola
5 dkg amerikai mogyoró
5 dkg dió
33 megjegyzés:
Kikérem magamnak az ilyesféle izgatást :-DDD
Tényleg mesés
Szuper és nagyon jó ötlet, hogy te készíted a sulis miki csomag belevalóit!
Nagyon tuti süti tornyok! És nagyon klassz ajándéknak is a csomagba. Én szoktam varrni télapó csizmát is egy kis díszítéssel (mindig nagyon örülnek neki:-)). Legközelebb kerül a csizmába egy kis Tücsök-féle süti is! Köszönöm a receptet! :-D
egy hibája van. nekem tilos.
második hiba talán orvosolható: hun van a felülnézetből kép? ha mán a tetejére valamiért bónuszcsoki jár....
amúgy meg rettenet eccerű és naccerű így a leírás alapján
Anyááám, de jól néz ki! És még sütni sem kell, ez tényleg bónusz, viszem a receptet:)
Bekapnék most belőle egyet,kettőt, hármat .-)
nem tudom, nem lehetne titokban odacsempészni az én nevemet is?:)
Még soha nem csináltam, nem ismertem a recit. Engem az érdekelne, így felkockázva mennyire ragad, milyen az állaga? Teljesen megkeményedik, vagy picit ragacsos marad?
:))) !
Viki , Bianka ,Elif , köszönöm !
Mézigörl , irigylem a varrás tudományodat , nekem az nem megy !
4gyerek , felülről csak a megdermedt csoki látszik , semmi extra , persze fel lehet turbózni :) .
Moha , Ottis , aranyosak vagytok :) !
Kata , majd szólok az érdekedben :))) !
Yasmine , keménynek mondanám ( olyan nugát szerű az állaga ), szeletelés után ( alatt ) nem deformálódik . Gondoltam is rád amikor csináltam , mert ugye ebbe sem kell tojás :) . A csomagba úgy teszem , hogy előtte celofánba is becsomagolom , mert azért dió, alma és mogyoró is kerül majd a csomagba .
Nagyon jól néz ki ez a desszert, viszem a receptet! :)
Nagyon jól néz ki. Sok jó receptet láttam, gratulálok! Áruljátok el, hol lehet mályvacukrot kapni? Köszi Enikő
Szia Enikő !
Én a Müllerben veszem .
Egyszerű, de nagyszerű kategóriába tartozik ez a süti is.:-)Köszi a receptet!
Sziasztok, nagyon tetszik a recept, tökéletes az én édesszájú fiaimnak is. Ugye nem mondok nagy ökörséget, ha a mályvacukor és a pillecukor közé egyenlőségjelet teszek? Mert pillecukrot bárhol lehet venni (teszkó, cba, spar...). Ugye? :)
Szia Enca !
Igen a kettő ugyanaz :) ! Az adventi szöszmötölésre készült sütik ( a decemberi sütiknél találod )között van egy másik sütés nélküli s'mores , az alap ugyanez , de mások a belevaló alkatrészek :) !
Lehet hogy hülyeséget kérdezek, de mennyire kell össze törni a kekszet? És a dió meg a mogyoró sincs aprítva?
Előre is köszi, Timi
Szia Timi !
A diót és a mogyorót egyáltalán nem kell összetörni . A kekszet sem muszáj , amit itt látsz abban az is egészben maradt .Az adventi szöszmötölésre készültben viszont 4 felé törtem és a kész sütit is kisebbekre vágtam .
Nagyon köszi a választ, már a hűtőben figyel:) A legbonyolultabb benne teteje elsímitása volt.
Timi
Azt szeretném kérdezni, hogy az amerikai mogyoró az a földimogyoró? Vagy ez hülyeség? És pörkölt mogyorót kell használni? Gondolom sósat azért nem! :-))
Köszi a választ, Viki
Viki!
Bármelyik mogyoró jó bele, sőt használható bele mandula, kesudió vagy ami éppen szimpatikus a csonthéjasok közül. Nem kell pörköltnek lennie és sós se legyen.
Te leszel a hibás, ha nem engednek fel holnap a repülőre. ;)
Keresztfiamnak akarok ilyent vinni, csoki még nincs a tetején, de már a hűtőben figyel.
Remélem nem kell a vámosoknak adni, inkább megeszem ott helyben.
Ja persze mindig én vagyok a hibás! :)
Ha nem engednek fel, akkor hívj és segítek eltüntetni. :))) Vagy csak simán nem lehetnék én is keresztgyerek? :)
áááá, inkább legyek én Neked :D .
na, csoki lemaradt a tetejéről, lehet ezért engedték ezt a finomságot fel a repülőre? minden esetre Londonba is kérték a receptjét.
egyszerűen megkapják az ide vezető linket.
Tudom ám, hogy ezzel akartad lekenyerezni a vámosokat! :))) Örülök, hogy sikered volt vele!
Tegnap elkészítettem és egyszerűen szuper. Köszönöm a receptet. Bár a tetejére már nem tettem csokit, és nem volt amerikai mogyoróm, csak sima földimogyoró de így is nagyon finom lett :)
Vea!
Nagyon szívesen!
Ebben a receptben én azt szeretem a legjobban, hogy bármit bármire ki lehet cserélni. Rengetegféle variációban lehet elkészíteni és egyik finomabb, mint a másik.
A brownie-t szoktam pörkölt, sós kesudióval csinálni, ilyenkor kihagyom belőle a csipet sót ami kiemeli az ízeket. Vajon ez nem lenne jó pörkölt, sós valamivel?
Az a jó, hogy ezt a sütit teljesen a saját ízvilágunkhoz alakíthatjuk. A lányok például gumicukorral szeretik a legjobban. :) De, ha a sósat kedveled miért ne?
Épp ma csináltam egy mogyorókrémes sütit (jövő héten felteszem)amihez direkt sós krémet használtam, pedig csokis az is. Nagyon finom lett.
Megcsináltam ezt is. Nagyon finom lett.
Luca!
Nagyon örülök neki! Remélem az őszre eltervezett dolgaiddal is szépen haladsz. :)
No, már megdermedt... Mindjárt megy rá a csoki.:) Köszi
Jajj, de kíváncsi vagyok milyen lett!!!
Megjegyzés küldése